Egy legenda: a Spíler

Spíler, Zsidai Zoltán Roy,Hartai Róbert

Szerelmek, bánatok, elmorzsolt könnyek, féktelen nevetések, koccintásba belerepedt söröskorsók, hahotázva csilingelő koktélpoharak, végtelenné nyúló idő, morajló emberi tenger, fülledt éjszakák, lüktető zene, félre nem érthető pillantások, örök pezsgés és soha nem múló fiatalság. Hosszan sorolhatnánk még a jelzőkbe fojtott emlékeket és érzéseket, amelyek már évek óta meghatározzák Budapest egyik ütőerében, a Gozsdu Udvarban a mindennapokat. Van egy hely ebben az országban, amely a maga elvarázsolt és sajátos miliőjével olyan mértékben a magyar főváros fölé emelkedik, hogy fényét Berlintől Párizson át Londonig mindenki látja, és vágyai listájára írja. Egy ilyen közegben vált legendává a Spíler, amely gyakorlatilag születése pillanatától sikerre volt ítélve. A legenda pedig most 5 éves. Ebből az alkalomból beszélgettünk a belváros két nagyot álmodó - papíron is - spílerével, Zsidai Royjal és Hartai Róberttel.

Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a Gozsdu Udvar azért lett a környék epicentruma, mert megjelent ott a Spíler. A bisztró és bár megnyitásával ugyanis olyan minőség jelent meg, amely addig azon a környéken szinte ismeretlennek számított. Ráadásul rögtön olyan hangulatot hozott magával, hogy ahhoz hasonlót korábban tényleg csak Berlinben, New Yorkban és hasonló kategóriájú civilizációs csodákban tapasztalhatott meg a világutazó. Kicsit több mint öt évvel ezelőtt, az akkor még éppen robbanás előtt álló hetedik kerületre két világot látott férfi is ugyanolyan lehetőségként tekintett: Zsidai Roy és Hartai Róbert agya nagyjából pont egy időben járt egy rugóra.

Hartai Róbert és Zsidai Roy - a két Spíler Fotó: Mudra László - Origo

Hogy is indult ezt a sztori?

Roy: 2004 óta foglalkoztam a Gozsdu-projekttel. Folyamatosan tárgyaltunk, szerződtünk, pereskedtünk, vártunk, komplikált hercehurca folyt a fejlesztővel. 2012 januárjára lett tiszta a jogi helyzet. Addigra pedig már elindultak más nagyon komoly fejlesztéseink is a Várban: a Pierrot mellett megszületett a 21, a Pest-Buda, bőven benne voltunk a fine dining és bisztró konyhákban. Ezzel egy időben az egész bulinegyed is elkezdett egy érthető irányba fejlődni.

Őszintén szólva a romkocsmás világ nehezen volt összeegyeztethető gasztronómiailag a mi világunkkal, viszont azt tudtam, hogy valamit nekünk is csinálnunk kell itt. Annyit jártam le ide egyeztetni a szimplakertesekkel, hogy végül teljesen magával ragadott a környék energiája.

A hosszú és elhúzódó gazdasági válság ellenére itt ugyanis volt valami vibráló és pozitív, egy új generáció, egy új, pozitív Budapest. Akkoriban a budapestiek nagy része még nem is tudta, hogy valami itt elkezdődött.

Hartai Róbert és Zsidai Roy Fotó: Mudra László - Origo

Azonban ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy lépjünk. Mi ugyanis mindig csak akkor csinálunk valahol valamit, ha ott tudunk valami fontosat mondani, ha nyomot tudunk hagyni.

Az önmagában még nem elég, hogy legyen egy újabb hely, hiszen nem egy külső befektető által befolyásolt, növekedésorientált cég vagyunk, hanem egy olyan vállalkozás, amelyet a belső energiák és az alkotóvágy hajtanak.

Lassan körvonalazódott az is, hogy talán van egy olyan rétege a bulinegyedben szórakozó vendégeknek, akik már pont túl vannak azon a szinten, hogy a legolcsóbb borból akarjanak fröccsöt inni, vagy éppen a szokásos sörüket igyák a hagymás zsíroskenyér mellé. Inkább vágynak valami civilizált színvonalra, amihez persze hozzátesszük a bohókás laza hangulatot. Ráadásul akkor már Robi is nálunk dolgozott, a 21 Magyar Vendéglőt vezette a Buda Várban, de már ő is szeretett volna egy következő lépést tenni.

Róbert pedig Ausztrália, London és Szardínia után érkezett meg a 21-be. Mit hiányolt a Várban lévő étteremből?

Róbert: Nem hiányzott semmi a 21-ből, csupán én magam is szerettem volna valami újat adni a magyar vendégeknek egy új helyen - kiváló minőséget, szokatlan környezetben.

Mindig ebben a magas minőségi elvárásokat támasztó világban dolgoztam, világéletemben a top minőséget nyújtottam, ebben nőttem fel.

A 21-ben is éppen ez volt a lényeg: olyan éttermet és élményt adjunk a hétköznapokon is a magyar közönségnek, ahová a hét bármely napján, a nap bármely órájában bejöhet, és jól érezheti magát - mindezt magas színvonalon. Szerettem volna, ha ez az élmény szélesebb körhöz is eljut.

"Szerettem volna valami újat adni a magyar vendégeknek" Fotó: Mudra László - Origo

Roy: Miközben Robi fejében ez járt, mi is pont egy új helyen gondolkodtunk. Így állt össze minden. Ha pedig megvan a flow, akkor nincs megállás.

Elhiszem, hogy nagyon elkapta mindkettőjüket a lendület, de a homályos emlékeim szerint elég hervasztó volt a helyzet akkoriban a Gozsduban. Talán itt volt a Vian, meg a GMK, de nagyjából semmi más...

Róbert: Amikor 2010-ben hazajöttem külföldről, és besétáltam ide, akkor konkrétan autóroncsok fogadtak, normális ember nem nagyon sétált keresztül a Király és a Dob utca közötti sikátoron.

Tisztán emlékszem, ahogyan itt álltam az akkor még nem létező Spíler előtt, ahol akkor még csak betonoszlopok árválkodtak. Azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne itt csinálni valamit.

Ráadásul úgy, hogy akkor még nem is ismertük egymást Royjal. Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egymásra találjunk.

Roy: Soha nem felejtem el, hogy a barátaim szerveztek itt valami bulit, miután már kitakarították ezt az egészet. Kiraktak italokat, egyszerű székeket. Tisztára olyan volt a hangulat, mint Berlinben a kilencvenes években.

"Mindig csak akkor csinálunk valahol valamit, ha ott tudunk valami fontosat mondani, ha nyomot tudunk hagyni." Fotó: Mudra László - Origo

Honnan tudták, hogy valaha siker lehet abból, amit megnyitottak a romok kellős közepén?

Roy: Az egész budavári aktivitásunk arról szólt, hogy létrehozzunk valami nagyszerűt a nyolcvanas-kilencvenes évek szuveníres, csikós szemléletű, posztkádári, sodródó és reménytelen közegében. A Pierrot volt az első magán kávéház Budapesten. Mindig egy jelentős és fontos hely volt. 2006 végén, amikor hazajöttem, és csatlakoztam a családi vállalkozáshoz, édesapám sugallatára úgy döntöttünk, hogy el kellene menni a magyar ételek irányába, és létrehozni egy szerethető éttermet a magyar vendégek számára. Lehetőleg ne egy sztereotip ostoros-csikós-paprikás-magyaros helyet.

Emlékszem, hogy mindenki hülyének nézett. Minőséget a Várban? A magyaroknak? Minek? Ilyen kérdéseket kaptunk. Mi meg nekiálltunk építkezni. Komoly alapanyagokkal és komoly séffel. A 21 gyakorlatilag a válság kirobbanásakor nyílt meg, és a kellős közepén lett sikeres, ennek nyomán pedig a Pest-Buda is a mi kezeink közt újjászületett. Ez utóbbi szintén egy valaha legendás hely volt, amelyet a gasztronómia elleni legsötétebb büntetőjogi kategóriába tartozó húzások széles tárháza tönkrevágott.

Mi mindig a magyarokra fókuszálva romboltuk le az addigi káros miliőt és nyitottuk meg az új helyeket.

Teljesen biztosak voltunk a sikerben, hiszen ezek nem presztízs és impulzusberuházások voltak. Nagyon komoly gazdasági tervezés és stratégiai pozícionálás előzte meg mindegyiket. Pontosan kidolgoztuk, hogy mit és hogyan szeretnénk csinálni, de úgy, hogy közben a kellő rugalmasság is megvolt bennünk.

Róbert: A rugalmasságra pedig nagy szükség volt, hiszen a Spílert is bár 2012-ben nyitottuk, de csak '15 októberében tettük be az utolsó hűtőkamrát. Nem tudtunk annyi embert kiszolgálni, mint amennyi érkezett. A Spíler már az elején túlnőtt önmagán.

"Emlékszem mindenki hülyének nézett" Fotó: Mudra László - Origo

Miért pont Róbert volt az első Spíler?

Roy: Ez egy nagyon nagy flow-ban, teljesen természetesen jött. Föl sem merült más. Tudtuk, hogy ő egy szuper feltörekvő csillag, aki ráadásul készen áll a következő lépés megtételére. És tudtam, hogy meg tudja csinálni.

Róbert: Emellett pedig nagyon egyet szerettünk volna: jót adni a munkatársainknak, a vendégeinknek.

Roy: Organikusan alakult ez így. Nem mellesleg így működnek a legjobban a dolgok.

Róbert: Egyébként talán jó is, hogy nem ismertem mindent a 8 évvel ezelőtti Magyarországon.

Emlékszem, hogy az apám arcba temetett kézzel kérdezte 2010-ben, hogy miért jövök haza.

Én meg azt mondtam neki, hogy szeretném megváltoztatni azt, ami itthon van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hiába hallottam már korábban is sztorikat arról, hogy mi megy a magyar vendéglátásban, amikor hazajöttem, még így is megdöbbentem. Mind a munkatársak terhelése, mind a vendégek becstelen kiszolgálása hihetetlen módon ment. Szerettem volna valami példaértékűt létrehozni egy ilyen közegben, ebben a szakmában. Ebben találtam partnerre Royban és édesanyjában. Most pedig már elmondhatom, hogy nagyon jó érzés az, amikor nemcsak a dizájnt másolják rólad a többiek, hanem a munkatársaid között létrehozott morált és értékeket is próbálják copyzni – az elsővel ellentétben ez utóbbi hasznos.

"Szerettem volna valami példaértékűt létrehozni ebben a szakmában." Fotó: Mudra László - Origo

Mikor lettek biztosak abban, hogy ezeket az értékeket mások is átveszik és már nem csak a széllel szemben harcolnak?

Roy: Igazából a mai napig a széllel szemben megyünk - azzal a különbséggel, hogy most már a szél is tudja, hogy azért nem annyira frankó erre fújni, irányt kellene váltani. Ez azonban egy nagy döntés és bátorság. Én úgy látom, hogy összességében a szél már gyengül, kezd elindulni a jó irányba. Gondoljon csak bele: ma 20 ezer vendéglátással foglalkozó vállalkozás van Magyarországon, ön pedig szerintem ismer mindössze kétszázat - és akkor már lehet, hogy sokat is mondtam. Ez a kétszáz sem egyöntetű minőséget képvisel, viszont erre a kétszázra már lehet építeni.

Róbert: Az a jó ebben a helyzetben, hogy folyamatosan motivál, minden nap van benne kihívás. Fantasztikus dolog utat mutatni másoknak!

Roy: Ráadásul a vendégek is visszaigazolják azt, amiben hiszünk, látjuk azt, hogy a jó példa van nyerésben.

A vendég ugyanis okos és racionális.

Közben persze igyekszünk tanítani is a vendégeket, próbáljuk átugrani az 50 évnyi gasztronómiai bűnözést. Nem megy könnyen, sokan elvéreztek ebben, mert rosszul ítélték meg, hogy milyen lépésekben lehet haladni.

Róbert: Éttermi kultúrát teremteni a magyar vendégeknek egy elég szép feladat. A kétezres évek elején szerintem alkalom kellett ahhoz, hogy étterembe menjen a magyar ember. Most már azért van egy generáció, akiknél más a helyzet. A Spílerrel is az volt a célunk, hogy ne kelljen egy különleges alkalom ahhoz, hogy bemenj egy étterembe. Ha bejössz ide akár csak egy pohár sörre, akkor is ugyanolyan boldog lehetsz, mintha egy háromfogásos ebédet fogyasztanál el. Mindkét esetben ugyanis szép emlékekkel távozol. Ez a cél.

Spíler, Zsidai Zoltán Roy,Hartai Róbert Fotó: Mudra László - Origo

Mi újat tudtak mutatni a vendégeiknek?

Roy: Egy olyan életstílust és élménycsomagot, amely megmutatja, hogy milyen módon tudja az ember eltölteni egy szerda vagy csütörtök estét. Egészen filmszerű élmény idejönni.

Megállok ott kint a Spíler felirat alatt, pont a sarokban, végignézek az embereken, hallom ezt a brutálszuper deep house zenét, és látom, hogy mindenki élvezi és éli ezt az egészet.

Én nagyon sok időt töltöttem nyugaton. Életem meghatározó részét Amerikában, Németországban és Ausztriában töltöttem, dolgoztam is ott. Szuper látni azt, hogy ma már itt is ugyanúgy élhetnek a magyarok, mint ott. Csak könnyen lehet, hogy az amerikaiaknak nincs olyan negyedük, mint nekünk. Ez az, amivel Budapest fel tudja venni a versenyt bármelyik nyugati várossal. Egy olyan éjszakai élet van itt, olyan ár-érték aránnyal, amivel legfeljebb Berlin tud vetekedni. De csak vetekedni, mert Budapest nagyságrendekkel többet nyújt. Ezt pedig nem elméleti szinten magyarázzuk el, hanem megmutatjuk a vendégeknek. Látni, hogy élvezik és habzsolják, tetszik nekik.

Róbert: Eszméletlenül jó érzés boldog embereket látni. Nálunk a vendégek hetven százaléka magyar, ami megint egy rendkívüli élmény. A magyarok is megértették, hogy mit nyújtunk. Ami egyébként nagyon egyszerű: emberközpontú szolgáltatást. Mindenkire odafigyelünk, és igyekszünk megérteni őket.

Volt olyan vendég, aki balhézott, semmi sem tetszett neki, még kiabált is, aztán a végén puszival köszöntünk el egymástól, és azóta törzsvendég lett.

Odafigyelés nélkül ilyen nem történhetne. Fontos az, hogy igyekszünk házigazdaként viselkedni és kivívni a vendég szemében a bizalmat.

"Egy olyan éjszakai élet van itt, olyan ár-érték aránnyal, amivel legfeljebb Berlin tud vetekedni." Fotó: Mudra László - Origo

Régi Spíler-vendégként én azt emelném ki, hogy a bulinegyed közepén kapok végre olyan minőségű kiszolgálást és odafigyelést, ami korábban inkább egy menő étteremben volt csak elképzelhető.

Roy: Ezt tudatosan alakítottuk így. Egy baj van ezzel: nagyon drága. Nem véletlen az, hogy egy ilyen jellegű helyen Bécsben sem kap az ember ilyen szervizt. Drágán működünk, sokkal alacsonyabb haszonkulccsal. A titok nyitja az, hogy sok ember imádja a Spílert, és azt, amilyen. Egyszerűen a volumen az, ami működőképessé teszi a dolgot. Ha nem lenne ennyi vendég, akkor emelnünk kellene az árakon.

Róbert: Azért emlékszem, hogy az elején más koncepcióban gondolkodtunk a Spílerben. Nem a vendégekhez való hozzáállásban, hanem például abban, hogy a pultnál kelljen rendelni az italokat, aztán majd azt kiviszik a felszolgálók. Ezért 17 méter hosszú a pult, hogy mindenki odaférjen. Azt gondoltuk, hogy ez működni fog. Négy nap alatt dőlt meg az elmélet.

Roy: Sorszámosztó is volt, meg minden.

Az történt, hogy kitaláltuk a koncepciót, az infrastruktúrát, a menüt, megmutattuk a vendégeknek, de hát legvégül ők mondják meg milyen legyen az étterem.

Róbert: A vendégek hoztak egy döntést, mi meg hozzájuk idomultunk.

"A titok nyitja az, hogy sok ember imádja a Spílert, és azt, amilyen." Fotó: Mudra László - Origo

Roy: Sokkal intenzívebben kezdték el használni a Spílert, mint ahogyan mi azt elterveztük. Konkrétan ötször annyian jöttek, és mindenki enni akart. Nem magunkat becsültük alá ennyire, hanem egyszerűen nem volt mi alapján felmérni azt, hogy mi lehet az irány. Ez mégis csak 2012-ben volt. A hamburgerkultúra éppen csak megjelent, néhány gasztroőrült akkor kezdett el foglalkozni azzal, hogy a burger talán egy komolyabb dolog is lehet a mekis kajánál. Kézműves sörök? Ne vicceljünk! Egy mindössze tizenvalahány sörből álló kínálatot tudtuk csak összeállítani, mert alig volt komoly és megbízható sörfőzde, amelyik konzisztensen tudta volna biztosítani a minőséget és a mennyiséget. Így is óriási botrányok voltak az első időszakban amiatt, hogy miért hiányzik a sörkínálat fele. A kézműves sörfőzdék nem voltak felkészülve arra, hogy komolyan be fog indulni a kereslet.

Még a számlázás fogalmával sem voltak tisztában, nem értették, hogy egy komolyabb hely számlára utalva szeretne fizetni.

Ezzel együtt mi indítottuk el a nagyobb volumenű hamburgerforradalmat is a kézműves bucinkkal és szenzációs hússal, amit folyamatosan fejlesztünk.

Róbert: Csak a hamburgeren három hónapig dolgoztunk, kísérleteztünk.

Nem úgy ment ez, hogy csak úgy bedobunk egy pékségtől vásárolt buciba valami mirelit húst. Ehhez fogható hamburgert nem nagyon találtál a városban akkoriban.

Talán egy-két jobb étteremben. Emlékszem sok vendég még a medium burgert sem tudta értelmezni, folyamatosan küldték vissza a konyhára.

Roy: Nyilván a közepesen átsütött burgerben hittünk, hiszen azért ez komoly húsból van, nem hulladékból. Ezt már érdemes mediumon bemutatni.

"Csak a hamburgeren három hónapig dolgoztunk" Fotó: Mudra László - Origo

Kinek az ötlete volt az, hogy itt is legyen specialty kávé?

Roy: Én találtam ki, de Robi találkozott a témával előbb, hisz Melbourne-ben élt, ami ennek a mozgalomnak egyik bölcsője. Nézegettem már egy ideje ezt a specialty kávét, de hát olyan ez, mint a snowboard vagy a szörf. Jobb, ha edzővel teszed meg az első lépéseket, nem nagyon megy önképzőben. Az emberek megszokták a keserű kávét, az pedig teljesen értelmezhetetlen volt számukra, hogy valami savanyú, meleg folyadékot igyanak helyette. Nekünk is meg kellett értenünk, hogy miről szól a történet. Nezvál Máté volt, aki bevitt minket a sűrűjébe. (Nezvál Mátéval készült korábbi interjúnkat itt találja.)

Róbert:

Amikor hosszú évek után hazajöttem külföldről, akkor szembesültem azzal, hogy itthon mindenki a fekete forró vizet issza.

Még csak nem is arról volt szó, hogy világos pörkölés-e, specialty-e, vagy bármi. A kétezres évek elején Melbourne-ben dolgoztam, nagy pörkölőket látogattunk végig, menő kávézókat ismertem meg, láttam hogyan dolgoznak az igazi baristák. Döbbenet volt látni, hogy ott mennyire más dolgok mennek. Itthon ennek az egésznek még nem volt piaca. Szerettem volna én is valami hasonlót felépíteni, mint a Máté, csak sajnos én nem értettem hozzá.

Roy: Fontos az a full profi, teljes körű szolgáltatás, szervizzel és képzéssel együtt, amit a Máté és csapata nyújt. Ezt a kávét ugyanis nagyon könnyű elrontani, ha nem értő kezek készítik. Sok pénzbe, időbe, sok liter tej és kávé ellövésébe kerül az, amíg valaki megtanul például normális tejhabot készíteni.

Ma a Budapesten kávét készítő emberek 90 százaléka valójában nem tud kávét készíteni, se tejhabot, se kapucsínót, se semmit. Nem azért, mert bénák lennének, hanem csupán azért, mert soha senki nem tanította meg őket.

Ezért senki nem hibás, teljesen természetes. Bécsben is szörnyű egy átlagos helyen egy átlagos kávé. Hosszú évtizedeken keresztül nem a szolgáltatás minőségén és sokszínűségén múlt a gazdasági teljesítményed és sikered a magyar gasztronómiában. Most először van a világháború óta történelmi lehetőségünk itt Magyarországon arra, hogy ne csak tartalmilag, de gazdaságilag is olyan körülményeket teremthessünk, mint Nyugat-Európában. Végre lehet Magyarországon is tisztességesen, nyugati módon működni, és végre az nyerhet, aki a vendégnek a legjobbat adja. Ezek óriási dolgok! Hirtelen nagyon sok változás zajlik. Idő az, míg az emberek feljönnek a víz fölé, és észreveszik ezeket.

"Végre lehet Magyarországon is tisztességesen, nyugati módon működni, és végre az nyerhet, aki a vendégnek a legjobbat adja." Fotó: Mudra László - Origo

Hogyan lehet bármi nagyot építeni, ha olyan mértékű fluktuációval kell megbirkózni, mint amit itt a Spílerben látok-tapasztalok?

Roy: Részben pont azzal. Figyeljen, teljesen más az egész, ha nemzetközi kontextusba helyezi! Az itthoni kollégák többsége már 10 éve is panaszkodott, hogy nincsen megfelelő ember, holott a mai állapotokhoz képest tiszta Hawaii volt. Amikor Miamiban dolgoztam-tanultam a Hyatt luxusszállodájában, azt láttam, hogy olyanok dolgoztak ott, akik nem ismerték az angolvécét, komoly drogproblémáik voltak, és állandóan szétbulizták magukat. Teljesen természetes volt Miamiban, hogy lasszóval kell fogni a használható embereket. Magyarországon mi most értünk el oda, ahol Amerika 20 évvel ezelőtt tartott. Az igazság az, hogy ahhoz képest itt Budapesten még mindig egész jó helyzetben vagyunk.

Róbert: Mindennek van jó oldala is. Hogyha valaki elmegy tőlünk, akkor az egyik szemem sír, a másik nevet.

Arra gondolok, hogyha ez az ember legalább csak a felét tovább tudja vinni azoknak az értékeknek, amiket nálunk tanult, akkor az rohamosan fejleszti a környezetünket is.

Nekem azért elegem lenne abból, hogy kidolgoztam egy komplex, szuper rendszert, amely egészen párját ritkítja a magyar gasztronómiában, az embereim összegyűjtik a know-how-t ebben a rendszerben, aztán egyszerűen lelépnek.

Roy: Ez olyan, mintha elegünk lenne abból, hogy állandóan levegőt kell venni. Nagyon idegesítő, ha meg kell szakítani a mondatot azért, hogy levegőt vegyünk. Viszont bármennyire is idegesítő dolog, mégis csak az élet része. Ahogy már mondtam: érdemes szétnézni a világban, látható, hogy Magyarországon iparági átlag alatti fluktuáció van - Londonhoz képest meg különösen. Arra kell koncentrálni, amit tudsz kontrollálni. Ezzel együtt is a rendszer nekünk dolgozik, mert folyamatosan húzzuk fel a minőséget azzal, hogy a tőlünk távozó emberek egy picit jobbá teszik azt a helyet is, ahová mennek. Budapest így válik egyre erősebbé a versenyben. Ez a lényeg.

"Folyamatosan húzzuk fel a minőséget azzal, hogy a tőlünk távozó emberek egy picit jobbá teszik azt a helyet is, ahová mennek" Fotó: Mudra László - Origo

Hogyan változott a Spíler 5 év alatt?

Roy: A legfontosabb dolog és a legnagyobb kihívás szerintem az, hogy hogyan tudsz folyamatosan úgy fejlődni és változtatni, hogy valójában ne változzon. Trükkös dolog ez! Olyan, mint a VW Golf: bár az idő változik körülötte, maga az autó sem ugyanaz már, de mégis nagyjából ugyanazokat az értékeket és üzeneteket hordozza a kezdetektől. A Golf az mindig Golf marad. A mérce. Mi is hasonlót csinálunk.

A Spíler az mai napig etalon és mérce a maga kategóriájában. Mindenki ezt próbálja utánozni, mindenki hasonlót akar csinálni.

Róbert: Jó azt hallani, amikor a beszállítóink arról beszélnek, hogy vidéken is mindenki azt kérdezgeti, hogy mégis mit tud a Spíler, miről szól valójában, mi a titok? Valójában sok titok van, sok apró részlet - ezek teszik azzá, ami. Visszatérve a változásokra: szerintem az egyik legfontosabb az, hogy most már mindenkit le tudunk ültetni, hiszen nyitottunk egy Spíler Shanghai-t szemben, benne egy Secret Bar-ral.

Roy: Ami azért is fontos, mert az embereknek a Secret Bar-ral lehet egy saját Spílerük akár egy egész estére. Szélesítettük a palettát, hiszen a Shanghai-ban már ázsiai beütésű ételek is vannak, folyamatosan alakul és bővül mindkét helyen a sörkínálat, minden étel finomodik. A hátsó folyamatok is rengeteget változnak azért, hogy a munkatársainknak is egyre jobbak legyenek a körülményeik. Mindent lecseréltünk már a konyhában, minden a legújabb - kivéve a fatüzeléses kemence, amiben a nyitás óta nem hunyt ki a parázs. Sok mindent kell változtatni ahhoz, hogy a változások közepette te mindig az maradj, aki vagy.

Róbert: Fontos az is, hogy már van reggelink is. A reggelizés kultúrájában is nagyot szóltunk a budapesti életben. Nehezen indult, de hamar kiderült, hogy nagyon komoly igény van erre, hiszen nem ritka az, hogy a 220 fős étteremben nem tudjuk leültetni a vendégeket, annyira telt ház van. Még egyszer: reggel.

"Jó azt hallani, amikor a beszállítóink arról beszélnek, hogy vidéken is mindenki azt kérdezgeti, hogy mégis mit tud a Spíler" Fotó: Mudra László - Origo

És mi lesz itt 5 év múlva?

Roy: Akkor is Spíler lesz, vagyis ennek a gasztroszegmensnek a meghatározó és iránymutató helye, hiszen ezen dolgozunk minden erőnkkel. Ennek így kell lennie, hiszen úgy élünk, úgy rezdülünk és mozgunk folyamatosan - a piac pedig minket igazol. Láthatóan fejlődik a gazdaság, a fogyasztói bizalom erős, az emberek elkezdtek költeni. Az az edukációs munka, amit az elmúlt 35 évben a teljes cégcsoportba beletettünk, az a Spíler szintjén is csak most fog beérni. Erre készen állunk.

A Spíler készen áll arra, hogy ne csak legenda legyen, hanem az is maradjon.

Ahol mindig a legjobb csajok és legvagányabb srácok vannak, mindig a legjobb zene szól, a legjobb burgerek és sörök vannak, imádod és könnybe lábad a szemed, amikor meghallod ezt a lüktetést. Ezt a rezdülést most elvisszük Marbellára: ott is nyílik egy Spíler. Egy beach club lesz lent a tengerparton, egy nagy nádfedeles helyszínnel. A szellemiséget, az intézményt visszük tovább, de azt az izgalmas spanyol környezethez igazítjuk. Illetve bízunk abban, hogy Bécsben is hamarosan meg tudjuk fogni azt, hogy mit is jelent a Spíler ott.

Nem volt olyan az évek során, amikor picit több volt a kérdőjel?

Róbert: Á, dehogy is.

Roy: Soha. Fel sem merült.

Róbert: Ha hajtasz, ha adni akarsz, ha nagyon hozzá szeretnél járulni ahhoz, hogy jobb hely legyen a világ, akkor az egy soha véget nem érő történet.

"Az az edukációs munka, amit az elmúlt 35 évben a teljes cégcsoportba beletettünk, az a Spíler szintjén is csak most fog beérni." Fotó: Mudra László - Origo

Nem fáradnak el sosem?

Róbert: Én nem is eszem. (Nevet.)

Roy: Nem lehet elfáradni, mert ez az üzemanyag. Ez egy szuperjó munkahely, itt van lehetősége és ideje az embernek a munkája mellett élni, alkotni. Ráadásul az, hogy te vagy a meghatározó, iránymutató egy szegmensben, és újat tudsz mutatni emberek ezreinek, az hihetetlenül erős dolog.

Róbert: Ide a munkatársaink nem egy munkahelyre jönnek, hanem a Spílerbe. Más műfaj.

Roy: Amíg az emberek itt vannak, addig egy filmben vannak. Tök mindegy, hogy kivel veszett össze, hogy mennyire nyomja egy projekt, hogy előléptették-e vagy sem, addig amíg itt van, ezek nem léteznek. Ez egy fantasztikus dolog! Mi azon dolgozunk, hogy egyre többen mosolyogjanak.

Itt egy küldetés zajlik, nem felszolgálás és kiszolgálás. Ez egy komoly hadművelet. Itt nemcsak tessék-lássék mennek a dolgok, hanem felelősséggel, elejétől a végéig. Itt emberi dolgokat tanítunk. Ez az élet: a Spíler.