Top 8 trükk a mikróval, amelyet mindenkinek ismernie kellene

mikró
Vágólapra másolva!
A mikrohullámú sütőt általában akkor használjuk, ha meg akarjuk melegíteni a kávét vagy a tegnapról megmaradt ebédet. Minden más esetben csak ott árválkodik a pulton, miközben mi hagymát szeletelünk, vagy épp fokhagymát hámozunk. Ha beszélni tudna, azt mondaná, hogy nem látjuk a fától az erdőt. A mikró ugyanis számos hasznos trükkre kiválóan használható.
Vágólapra másolva!

Kezdjük is mindjárt a hagymával: 45 másodperc a mikróban, és máris nem fogunk sírni szeletelés közben. A melegnek köszönhetően a benne lévő vegyi anyagok többé nem okoznak problémát.

A fokhagymát is sokkal gyorsabban megpucolhatnánk, ha előtte betennénk a mikróba 20 másodpercre. Így a héja könnyebben lejön.

Mégis azt lehet mondani, hogy kevés nagyobb öröm van az életben, mint a frissen sült kenyér vagy sütemény illata. A hideg időben azonban gondok adódhatnak a kelesztéssel. Ilyenkor érdemes

a tésztás tálat a kandalló vagy a konvektor közelébe tenni.

Vagy: tegyünk 2 percre egy tál vagy egy nagy bögre forró vizet a mikróba; amint letelt az idő, tegyük mellé a tál tésztát, csukjuk be az ajtaját, és várjunk. Máris biztosítottuk a megfelelő környezetet a keléshez.

Forrás: Shutterstock

Amennyiben könnyű, habos lattét készítenénk, azt is megtehetjük – tejhabosító nélkül. Csupán annyit kell tennünk, hogy felforrósítjuk a tejet a mikróval, majd

beleöntjük egy shakerbe, és legalább 30 másodpercig rázzuk.

Öntsük egy bögrébe vagy egy pohárba, rá az eszpresszót, és már kész is.

Amennyiben megszáradt a kenyér, ám nem szeretnénk pazarolni, folyamodhatunk a következő trükkhöz: tegyünk egy nedves papírtörlőt a mikróba egy pohár vízzel együtt. Rakjuk rá a szelet kenyeret, majd indítsuk el a 10 másodperces programot. Így a kenyér újra puha lesz.

A méz természetes folyamata a kristályosodás, amely megnehezíti a dolgunkat: alig bírjuk kikaparni az üvegből. Azonban, ha betesszük legalább egy percre a mikróba, újra folyékonnyá varázsolhatjuk.

Ahelyett, hogy a fűszernövényeket fejjel lefelé lógatva vagy a sütőben szárítanánk ki, megtehetjük a mikróval is. Tegyük be pár percre, és figyeljük az eredményt.

Sőt, akár krumplit is süthetünk benne.

Csupán meg kell szurkálni a külsejét egy villával, betenni a mikróba körülbelül 7 percre, majd megpirítani egy kis szalonnazsíron, és már fogyasztható is – sajttal, tejföllel és bőséges metélőhagymával.