Tudja, mely ételekkel viszi be a legtöbb sót?

só
Vágólapra másolva!
Szervezetünknek szüksége van a sóra, hiszen jó a gyomornak, csillapítja a savas reflux tüneteit, elősegíti a tápanyagok és az oxigén szállítását, lehetővé teszi az idegek számára az üzenetek továbbítását, és segíti az izmok működését. Ez tiszta sor. Na de vajon mennyit szabad fogyasztani belőle? És mi történik, ha túl sok sót viszünk be?
Vágólapra másolva!

Minden sejtünk tartalmaz nátriumot, és mivel a só a legfőbb forrása, a minimális bevitel nem árt. Ám rendkívül gyakran túllépjük ezt a mennyiséget.

A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint ugyanis a napi ajánlott sómennyiség 5 gramm, amely körülbelül egy teáskanálnyit jelent.

Na, de honnan tudhatjuk, hogy túl sok sót vittünk be a szervezetünkbe? Egyszerűen figyeljük a testünk jelzéseit.

Amennyiben magas nátriumtartalmú ételeket eszünk, figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre! Forrás: Shutterstock

A só hatással lehet az agyműködésre, amelyet egy 2011-es kanadai tanulmány során bizonyítottak be. A kísérletben 1200 felnőtt vett részt, akik magas nátriumtartalmú étrend szerint éltek. Náluk nagyobb valószínűséggel volt megfigyelhető a kognitív hanyatlás, mint azoknál, akik odafigyeltek a sóbevitelre.

A túlzott sófogyasztás másik jele a folyamatos szomjúság.

Amennyiben magas nátriumtartalmú ételeket eszünk, figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

A túl sok nátriumot tartalmazó étrend növelheti a vizeletben található fehérje mennyiségét, amely a vesebetegség egyik fő kockázati tényezője.

Így növekedhet a vesekő kialakulásának kockázata is. Ez is egy előjel, hogy túl sok sót viszünk be a szervezetünkbe. Ebben az esetben érdemes konzultálni egy táplálkozási szakemberrel.

A fokozott nátriumbevitel megnövelheti a vérnyomást is, ezért ha tehetjük, ne nyúljunk olyan gyakran a sószóró után, hanem használjunk inkább fűszernövényeket vagy fűszereket.

Hozzászokunk a sóhoz, így még inkább túlsózzuk ételeinket Forrás: Shutterstock

Persze az sem mindegy, mit emelünk le a boltok polcairól, hiszen a késztermékeket mesterséges ízfokozókkal és túl sok sóval ízesítik, amihez idővel hozzászokunk. Ennek az lesz a következménye, hogy a sós ételt elkezdjük íztelennek érezni, így tovább sózzuk.

Persze idővel ehhez is hozzászokunk, és még több só kerül a szervezetbe.

A napi átlagos sóbevitel legnagyobb része a kenyér és pékáruk, illetve a húskészítmények fogyasztásából származik. Sőt, még a zöldségkonzervek, a savanyúságok, a sajtok és egyéb élelmiszerek is hozzájárulnak ehhez – derül ki a 2014-es Országos Táplálkozás- és Tápláltsági Állapot Vizsgálatából.

Mit lehet tenni?

Rá kell jönnünk, hogy só nélkül is van élet. Ott van a pirospaprika, a bors, a kurkuma, a bazsalikom, a fokhagyma, az oregánó, a gyömbér, a koriander, a csili és még sorolhatnánk.

A koriander tökéletes választás pácokhoz, szószokhoz, a bazsalikom frissen a saláták, a tésztafélék és a pizzák fő ízesítője lehet.

A rozmaring a húsos ételek, a vadhúsok jó barátja, de használhatunk oregánót, szurokfüvet vagy kakukkfüvet is hozzájuk. Ez utóbbi három a krumplis ételekkel is jól párosul.

Emellett kerüljük a kész- és félkész ételeket, így még inkább visszaszoríthatjuk a felesleges sófogyasztást.