Százféle bort kóstolhat. Bevállalja?

bor
Vágólapra másolva!
Tizenhat termelő mintegy száz borát kínálja a Somogyi Borfesztivál, amelyre júniusban harmadik alkalommal kerül sor Kaposváron.
Vágólapra másolva!

A borok 60%-a fehérbor, a többi rozé, vörösbor, gyöngyözőbor és pezsgő lesz – mondta Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) somogyi elnöke az eseményt beharangozó kaposvári sajtótájékoztatón.

– tette hozzá.

A fesztivál egy megyei borversennyel veszi kezdetét Forrás: Shutterstock

A fesztivál nulladik napján, vagyis június 13-án borvacsorákat tartanak nyolc kaposvári és egy-egy szentbalázsi és kaposmérői étteremben,

a fesztivál pedig hivatalosan a másnapi megyei borversennyel veszi kezdetét.

A szervezők gazdag kulturális programmal is készülnek a rendezvényre: fellép a Bagossy Brothers Company, Péter Szabó Szilvia, a Back II Black, az Unique és mások mellett Wolf Kati is. A fesztivál vendégei a borok mellett tesztelhetik a somogyi pálinkákat, ételeket, válogathatnak iparművészek minőségi termékei közül.

Gombos Sándor emlékeztetett arra, hogy a Somogyi Borfesztivált először két évvel ezelőtt rendezték meg.

– mondta.

Továbbá az MTI érdeklődésére felidézte: szakemberek két évvel ezelőtt határozták el somogyi borstratégia készítését a Somogyban termelt szőlő minél nagyobb arányú helyi feldolgozása, az itt készített borok ismertségének növelése érdekében. Rámutatott arra, hogy

az erőfeszítések eredményeként egyes pincészetek tavaly már 20-30 %-kal több bort készítettek, mint egy évvel korábban.

A Somogyi Borfesztivál június 13. és 16. között tartják Kaposváron. További információkért látogasson el az esemény Facebook-oldalára!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!