Plov: elsőre azt sem tudjuk, mit jelent, pedig mi is gyakran készítjük

plov, rizseshús
Vágólapra másolva!
A plov egy közép-ázsiai eredetű étel, amely ma főként az orosz és az üzbegisztáni konyha kedvelt fogása. A helyiek azért szeretik, mert az elkészítése hihetetlenül egyszerű, bár igen hosszadalmas. Valószínűleg mi is azért fogyasztjuk szívesen, mert még a kezdő szakácsoknak is garantált a sikerélmény.
Vágólapra másolva!

A plov ugyanis rizseshúst jelent. A nevével ellentétben azonban a rizst ma már felválthatják más gabonák is.

A hagyományos orosz plov bárányhússal készül,

ám napjainkban már olyan alapanyagot használ, amilyet csak szeretne – akár hallal is főzheti, ha úgy van kedve. Általában öntöttvas lábasban főzik, de egy magasfalú serpenyő is tökéletesen megfelel a célnak.

Érdekessége, hogy nem a családok adták át a recepteket generációról generációra, hanem a kereskedők és az utazók osztották meg egymással.

A Selyemúton keresztül terjedt el a világban. Emiatt többféle recept kering a köztudatban, hiszen minden nemzet a saját képére és ízlésére formálta.

Ám nemcsak Oroszországban oly népszerű, hanem például Üzbegisztánban is, ahol a helyiek szerint több mint 50-féle plov recept létezik. Az esküvők és a temetések főfogása általában ez, illetve akkor is szívesen készítik, ha vendégeket várnak.

Próbálja ki a következő receptet!

Forrás: Girl and the kitchen

Orosz plov

Hozzávalók:

  • 1,3 kg csirkemell, csontozott bárány- vagy marhahús ízlés szerint
  • 3 csésze rizs
  • 1 nagy hagyma
  • 8-10 répa
  • 3 fej fokhagyma, megpucolva
  • 2 evőkanál kömémy
  • 1 evőkanál fekete bors
  • só ízlés szerint
  • növényi olaj a sütéshez

Elkészítés:
Öblítse át jól hideg vízzel a rizst, azután áztassa be.
Kockázza fel a húst, sózza, borsozza, majd melegítse fel az olajat a serpenyőben, és süsse aranybarnára.
Míg a hús barnul, készítse elő a zöldségeket: mossa és szeletelje fel őket. Ezután adja hozzá a hagymát a húshoz, és főzze 10-15 percig.
Adja hozzá a répát is, és főzze további 15 percig.
Öntsön rá annyi forró vizet, hogy ellepje az egészet, utána adja hozzá a sót, a borsot, a köményt és az egész fokhagymákat. Hagyja rotyogni 45 percig alacsony lángon.
Amint letelt az idő, öntse hozzá a rizst, és forgassa össze. Főzze további 30 percig, amíg a rizs megpuhul, és az összes folyadék eltávozik a serpenyőből.
Győződjön meg róla, hogy minden alapanyag megpuhult, azután tálalja melegen.