7 hiba, amelyet mindenképp kerüljünk el, ha olajban sütünk

olajban sütés
Vágólapra másolva!
Olajban sütni bárki tud. Igaz? Valószínűleg igen. Ám ebben az esetben is, mint az ételkészítés más pontjain, lehetünk figyelmetlenek. Van ugyanis néhány baki, amit sokan elkövetnek, mikor olajban sütnek. Ezeket gyűjtöttük össze.
Vágólapra másolva!

1. hiba: Túl forró az olaj

Imádjuk a kívül ropogós, belül pedig puha krumplit, illetve omlós húst. Ám ahhoz, hogy elérjük a tökéletes állagot, ideális hőmérséklet szükséges. Ez 160 és 190 Celsius-fok között van. Ha ennél forróbb az olaj, akkor az ételünk gyorsan megsül, meg is éghet, miközben belül még nyers, vagy akár ki is száradhat.

2. hiba: Túl alacsony az olaj hőmérséklete

Bizony, nemcsak az okoz gondot, ha forró az olaj, de az is, ha „hideg". Mi történik? Ha nem elég meleg az olaj, akkor az ételünk nem lesz finom ropogós,

a végeredmény egy olajban tocsogós valami lesz.

Mit tehetünk? Beszerezhetünk például egy hőmérőt, vagy beledobhatunk egy kis ételdarabot az olajba, mielőtt az egészet beletennénk. Ha szépen elkezd sülni, akkor jó.

Forrás: Shutterstock

3. hiba: Nem megfelelő olajat használunk

Az olajban sütésnél felejtsük el az avokádó- és az olívaolajat. Ezeknek az olajoknak a füstpontja alacsony, ráadásul, ha bő olajban kívánunk sütni, akkor a pénztárcánk is megsínyli. Válasszunk inkább magasabb füstpontú olajokat, mint a repce- vagy a napraforgóolaj.

4. hiba: Túl sok mindent akarunk egyszerre megsütni

Nagyon fontos, hogy legyen bőven hely a serpenyőnkben, amikor olajban sütünk. Ne akarjunk mindent egyszerre megsütni, elengedhetetlen,

hogy legyen mozgástere az élelmiszereket a serpenyőben.

Így lesz ropogós és jól átsült.

5. hiba: Túl nagy darabokban hagyjuk az ételt

Ha túl nagy darabokban, túl vastagra hagyjuk például a húst, akkor nemcsak a sütési idő fog növekedni, de még az is előfordulhat, hogy nem sül át rendesen. Érdemes kisebb méretűre vágni alapanyagainkat, így lecsökkentjük a sütési időt és a végeredmény sem lesz ehetetlen.

6. hiba: Nem keverjük össze rendesen a bundát

Ha a tészta nem megfelelő, bármit is bundáztunk be, nem lesz finom. Alaposan keverjük össze a tésztánkat, legyen csomómentes, az állaga akkor jó, ha kicsit sűrűbb és krémesebb.

7. hiba: Használt olajban sütünk

Ne használjuk fel újra az olajat! Csak tönkre tesszük vele az ételünk állagát és ízét, és egyébként sem túl egészséges. A benne maradt ételdarabkák egy idő után tűzveszélyessé válnak. Mindig friss olajat használjunk a sütésnél.

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!