Ezek azok az ételek, amiket jobb, ha nem fogyasztunk lefekvés előtt

alvás, illusztráció, alvó nő
Vágólapra másolva!
Egy vadonatúj norvég tanulmány kutatási eredményeire hivatkozva a Sun összegyűjtötte azokat az ételeket és italokat, amiknek a fogyasztása közvetlenül az éjszakai elalvás előtt egyáltalán nem ajánlott, ha nem szeretnénk magunknak felesleges fájdalmat okozni, vagy rémálmok között forgolódni, esetleg óránként kijárni a mellékhelyiségre.
Vágólapra másolva!

Energiaitalok

A kép illusztráció Forrás: Origo

Az új norvég tanulmány eredményei szerint már havi egy koffeintartalmú energiaital is növeli az alvászavarok kockázatát a 18-35 évesek körében. Ezek az italok ugyanis főleg arra szolgálnak, hogy felfrissítsenek és ébren tartsanak bennünket, de az álmatlanság mellett akár egyéb igen kellemetlen és zavaró tüneteket is produkálhatnak, ha alvás előtt kortyolgatjuk ezeket.

Csípős szószok

A kép csak illusztráció Forrás: shutterstock.com

A chilli-alapú ételízesítők csípős fűszereket, például paprikát tartalmaznak, amelyek megemelhetik a testhőmérsékletünket és irritálhatják a gyomrunkat, és így potenciálisan gyomorégést, savas refluxot és emésztési zavarokat okozhatnak.

Paradicsom

A mini paradicsomokat több hónapig termesztették a Nemzetközi Űrállomáson A kép illusztráció! Forrás: Shutterstock/Zaiets Roman

A paradicsom egy rendkívül savas gyümölcs (igen, gyümölcs, nem pedig zöldség, ugyanis a paradicsom tudományos szempontból gyümölcs, ide tartozik növénytanilag), ami megemelheti a PH-szintünket, gyomorégést okozhat, feldühítheti a gyomornyálkahártyát, és ha közvetlenül lefekvés előtt esszük, akkor csúnyán megzavarhatja az alvást. Így pedig a paradicsomleves fogyasztása sem ajánlott vacsorára.

Csoki

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Többen is egyetértenek abban, hogy néhány kocka csoki elnassolása nem lehet káros (főleg, ha étcsokoládéról beszélünk), és még a boldogsághormont is növeli. Azonban a koffeintartalma miatt érdemes lehet este megtartóztatni magunkat ettől az édességtől, és máshol keresni ezt a bizonyos boldogságot. A 70 százalékos kakaótartalmú csokik 60 miligramm koffeint is tartalmazhatnak, ami egy kis Americano elkortyolásához hasonló.

Víz

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Ha lefekvéshez készülődünk, semmiképpen ne igyuk tele magunkat semmilyen folyadékkal, még vízzel sem, mert tele lesz a hólyagunk, és így hamarosan arra eszmélhetünk, hogy többet vagyunk a mellékhelyiségben, mint az ágyunkban. Szakértők szerint ennek elkerülése érdekében érdemes lehet már két órával elalvásunk előtt abbahagyni a mindenféle ivászatot.

Nehezebb húsok (például steak)

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2013 tiverylucky/Shutterstock. No use without permission./Tiverylucky

Emésztőrendszerünk egy éjszaka alatt akár 50 százalékkal is lelassul, így a magas fehérjetartalmú, és különösen az olyan zsíros húsoknak, mint a a hamburger és a borda, különösen sokáig tart a megemésztése. És mivel a gyomrunknak ehhez nagyon keményen kell dolgoznia, szinte kizárt, hogy álom jöjjön a szemünkre, amig el nem végzi a dolgát.

Szusi

A kép csak illusztráció Forrás: nile / Pixabay

Az erjesztett szójatermékekből készült élelmiszerek, mint például a mártogatós szósz, a miso levesek, a tofu és a teriyaki stílusú pácok, nagy mennyiségben tartalmazzák a tiramin nevű aminosavat. Ez egy természetes stimuláns, amely elősegíti az agyműködést, így lefekvéskor ébren tart.

Smoothie-k

A kép csak illusztráció Forrás: PInterest

A smoothie-típusú turmixitalok cukortartalma jóval magasabb lehet, mint a sima gyümölcsleveké, néha akár négy kanálnyit is tartalmazhatnak. Ettől pedig jelentősen megugrik a glükózszintünk, majd gyorsan le is esik, ami azt jelenti, hogy habár gyorsan el fogunk tudni aludni, de ez nem lesz mély durmolás, sőt, még rémálmaink is lehetnek.

Brokkoli

Brokkolis pizza Forrás: Nemeth Andras Peter/Nemeth Andras Peter Www.Napocska.Eu

Érdemes a zöld színű zöldségeket mértékkel fogyasztani lefekvés előtt, mert ezek, és más keresztesvirágú zöldségek, például a karfiol, a káposzta, a kelbimbó, a kelkáposzta tele van lassan emészthető rostokkal. Habár ez nagyszerű a bélrendszer egészségének szempontjából, viszont szelességet okozhat, ami pedig ébren tarthat minket, és a velünk együtt alvókat is.

Kolbászok

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Az olyan tartósított húsok, mint a pepperoni, a sonka, a felvágottak és a kolbászok szintén szelességet és emiatt alvászavarokat okozhatnak. Mindegyik kiemelkedő mennyiségű aminosavat tartalmaz, amelyek éberré tesznek minket.

Az Origo korábban megmutatta, hogy melyek a világ legdrágább csokijai, felsorolta azokat a nasikat, amiket bármikor nyugodtan fogyaszthatunk, mert 300 kalória alatt vannak, elárulta a tökéletes vajtárolás három alapszabályát és megmutatta, hogy a Corn Flakes közkedvelt reggeli káros hatással lehet a szexuális vágyainkra.

Forrás: Sun online

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!