3 alkoholos ital, amit mindenképp kerüljünk, ha fogyókúrázunk

Vágólapra másolva!
Ha minimálisra szeretné csökkenteni az italozás derékbőségre gyakorolt ​​hatását, akkor ezeket az italokat mindenképp érdemes elkerülnie, helyette pedig egészségesebb alternatívákat választani.
Vágólapra másolva!

A nyáron sokszor megnövekszik a társadalmi aktivitás, ezáltal pedig az italozás is nagyobb teret kap.  Ez nem túl jó hír a diétázóknak, ugyanis az alkohol híres a rengeteg kalória tartalmáról. Néhány ital azonban segíthet – lehetővé téve, hogy a súlygyarapodástól való félelem nélkül csatlakozzon az ünnepséghez. A Fresh Fitness Food táplálkozási szakértője, Georgia Chilton a Mirrornak felfedte a három legrosszabb nyári alkoholos italt – és azt is, hogy mihez érdemes nyúlni helyette.

Sör

Eb, 2024, német, szurkoló, sör
Képünk illusztráció. Fotó: / dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto

A nyár egyik kedvenc itala, nem csoda, hiszen a hatalmas hőségben igazán jólesik egy korsó hűsítő sör. Azonban sajnos nem éppen a fogyókúrás italok közé tartozik, ugyanis nagyjából egy korsó sör elfogyasztásával 200-300 kalóriát is bevihetünk a szervezetünkbe. Georgia kifejtette: 

„Válasszon alacsonyabb kalóriatartalmú alternatívát, ha a zsírégetés a cél.”

Az alkoholmentes és alacsony alkoholtartalmú sörök piaca az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt, és a vezető, nagy szupermarketek mára az alkoholmentes sörök hatalmas választékát kínálják. És az alkohol elhagyásával a kalóriákat is csökkenthetjük. A Corona Extra mindössze 148 kalóriát tartalmaz üvegenként, míg a Coors Light mindössze 102-t. A Lucky Saint, egy alacsony alkoholtartalmú alternatíva mindössze 53 kalóriát tartalmaz.

 

Pina Colada

pina colada
Pina Colada. Fotó: pixabay.com

Lehet, hogy jól néz ki az Instagramon, de a tengerparti koktél tele van kalóriákkal, minden italban körülbelül 300-400 van. Georgia azt mondja: „Kókusztejszínt tartalmaznak, amely magas zsír- és kalóriatartalmú, valamint ananászlevet, amelyben rengeteg a cukor. Egy adag több mint 15 g zsírt tartalmazhat, ami majdnem egyötöde a nők által javasolt bevitelnek.” A kalóriák csökkentése érdekében kipróbálhatja a rumot és a kókuszvizet, egy csepp ananászlével. „Ez az opció kevesebb cukrot és kalóriát tartalmaz, a kókuszvíznek köszönhetően hidratál, és kevesebb kalóriát tartalmaz, adagonként körülbelül 150-et" – árulta el Georgia.

 

Espresso Martini

espresso martini
Espresso Martini. Fotó: Unplash

Sokan az eszpresszó martinit választják, ha fel akarnak ébredni az alkoholizálás közben. A koffeintartalmú koktél italonként  körülbelül 200 kalóriát tartalmaz, azonban van egy rejtett probléma az alkohol és a koffein kombinációjával. 

 „A koffein és az alkohol együttes elfogyasztása számos ellentétes hatást fejt ki, főként azért, mert az alkohol depresszív, a koffein pedig stimuláns.

"Ezek a hatások közé tartozik az alkohol okozta fáradtság és nyugtató hatás, valamint a fokozott éberség érzése, ami a mértéktelen alkoholfogyasztáshoz vezethet." Az egyik módja annak, hogy mérsékelje a stimuláló hatást, ha koffeinmentes változatot vagy más finomítást kér az italon. Georgia azt mondja: 

„Próbáljon ki egy cukormentes kávészirupot is, vagy használjon összességében egy kicsit kevesebb szirupot. Ez segít csökkenteni a cukor és a kalória mennyiségét, megőrzi az eszpresszó ízét, és kevésbé befolyásolja a kalóriabevitelt."

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!