Frozen Throne elemek az eredeti Warcraftban

Vágólapra másolva!
A Blizzard jóvoltából hamarosan napvilágot lát egy patch, mely feltelepítése után az eredeti program játékosai több olyan elemet is üdvözölhetnek, mellyel eredetileg csak a Frozen Throneben találkozhattunk.
Vágólapra másolva!
Warcraft 3http://www.blizzard.com/war3/

Nem kell már sokat várnunk az 1.10-ás verziószámú javítás megjelenésére, mely feltelepítése után az eredeti Warcraft játékosai is találkozhatnak a kezelőfelület azon változásaival, mely eddig csak a Frozen Throne című addon felhasználóinak állt rendelkezésére. A patch felpakolása után egyfelől titkos helyeket is megmutat számunkra a minimap, másrészt lehetőségünk lesz végre több épület felhúzását is kijelölni, harmadrészt pedig egyszerre építhetünk egységeket, és eszközölhetünk fejlesztéseket. A javítás a fent említettek mellett új Battle.net opciókkal is bővíti a sikeres játékot.