Az amerikai olimpikonok nem frissíthetik honlapjukat olimpiai hírrel

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az amerikai olimpiai válogatott San Diegóban tartja összekovácsoló táborát. A csapat vezetője arról adott felvilágosítást, mit szabad és mit nem a csapattagoknak. A fent említett tilalmat a NOB kérte az amerikai hatóságokon keresztül az Olimpiai Előirások 59. pontjára hivatkozva. Minden versenyzőnek alá kell írnia egy olyan kötelezvényt, amely a fentiekkel összhangban áll. Aki megszegi a törvényt, az az 59. pont szerint illegális újságírói tevékenységet folytat, aminek a szankciója kizárás az olimpia minden eseményéről.

Az USA-ban szinte minden versenyző rendelkezik honlappal: ez a leggyorsabb módja annak, hogy a rajongók információt kapjanak arról, hogy kedvencük hogyan szerepelt egy távoli versenyen, és a szponzorok is teljes képet kaphatnak a sportoló addigi teljesítményéről.

A versenyzők morognak, de nem tehetnek semmit: az idő túl rövid a jogi lépések fontolgatásához, aláírás nélkül pedig nincs utazás. A NOB úgy véli, a decemberi, Svácban tartandó konferencián tisztázni fogják az új média szerepét. Addig maradnak az ad hoc intézkedések - irja a The Standard.

(Prím-Online)