Vágólapra másolva!
A CD-technológia egyik úttörője szerint a közelmúltban forgalomba került másolásvédett korongok valójában "nem is CD-k".
Vágólapra másolva!

2001 utolsó néhány hetében Európában ésaz Egyesült Államokban több kiadó is a CD-k másolását megakadályozandó technológiával készült albumokat bocsátott ki. A különböző eljárások a CD-k számítógépben történő lejátszását, így a zeneszámok "rippelését" hivatottak lehetetlenné tenni. Több, eddig kiadott másolásvédett albummal kapcsolatban merültek problémák: korábban többek közt Michael Jackson új lemezének néhány példánya és Natalie Imbruglia nemrég kiadott lemeze is több asztali CD-lejátszó számára lejátszhatatlannak bizonyult. A tengerentúlon decemberben került boltokba az első olyan CD, melynek az összes példányát védelemmel látták el (The Fast and the Furious Soundtrack, Universal Music).

"Az eddig tapasztaltakat sajnálatosnak tartjuk" - jelentette ki Gerry Wirtz, a Philips copyright-részlegének vezetője. Wirtz szerint a másolásvédelmi eljárásokat alkalmazó lemezkiadók "igazából nincsenek is tisztában azzal amit csinálnak". A szakember elmondta, hogy kibocsátott korongokat nem tekintik valódi CD-nek. A Philips már korábban felhívta a kiadók figyelmét arra, hogy a védett lemezeket a vásárlót figyelmeztetve megkülönböztető jelzéssel lássák el. A "compact disc"-technológia és márkanév a Philips és a Sony közös fejlesztése és tulajdona, az első korongok 1978-ban láttak napvilágot.

A tavalyi év során nagy vihart kavart másolásvédelmi eljárások bevezetése korábban is több bírálatot kapott. Január elején Rick Boucher, az amerikai Szenátus republikánus tagja kérdőjelezte meg az ilyen CD-k legális státuszát. Boucher egy 1992-es törvényre hivatkozott, mely lehetővé teszi, hogy a hanganyagokról személyes használatra másolat készüljön. Cserébe a lemezkiadók részesedést kapnak minden eladott üres hanghordozó után.

Az öt nagy lemezkiadó eddig hivatalosan nem reagált a támadásokra, úgy tűnik az eddig kapott kritikák nem veszélyeztetik a másolásvédett CD-k forgalmazását. A bírálók eddig nem léptek fel olyan alternatívával, mely az albumok szerzői jogi védelmét biztosítani tudná.

Feltörték a Microsoft másolásvédelmi eljárását

Tiltakozás a másolásvédett CD ellen

Másolásvédett fiúbanda