A nagyobb baj az, hogy mint a Microsoftnál általában, most sem a használhatóság az elsődleges, hanem a látvány. Érzésem szerint a Windows szülőházában többnyire a grafikusé az utolsó szó, nem a programozóé, ráadásul ezek a redmondi grafikusok sokan vannak, lelkesek, és roppant kártékonyak. Múltkor már elvszerű bírálatban részesítettem azt a panelt, amely gyors feladatváltás (
Mármost én egyebek között épp azért akarok több munkaasztalt, mert a futó programok közötti átkapcsolás a külcsín kedvéért lelassult, ehhez képest azt kell látnom, hogy a virtuális asztalkezelőt is a látvány jegyében hozták össze. Minden munkaasztalhoz saját háttér rendelhető (így az asztalok közötti váltás még tovább tart, de akkor is), a négy asztalt pedig meg lehet tekinteni egyidejűleg, egymás mellett is, és természetesen ez az elrendezés zoom-effektussal jön létre. Ezzel szemben a futó program ablakát egyik asztalról a másikra átvinni nem tudom. Ez ugyan fontos volna, de kevésbé látványos, tehát a grafikusok szerint nincs rá szükség.
(A teljes cikk a Computerworld-Számítástechnika június 25-én megjelenő, 26. számában olvasható.)