Eltúlzott a kiberterrorizmus veszélye

Vágólapra másolva!
Az online terrortámadásokra figyelmeztető hangok eltúlozzák a potenciális veszélyt - vélik szakértők, akik szerint a fenyegetés felnagyításában jelentős szerepet játszik a média is.
Vágólapra másolva!

A szerdán befejeződött hannoveri CeBIT informatikai-telekommunikációs kiállításon a hálózati támadások fenyegetésének megvitatására egybegyűlt biztonsági és technológiai szakértőkből álló panelbizottság arra a meglátásra jutott, miszerint a kiberterrorizmus által jelentett fenyegetésnek az amerikai kormány és a média jóvoltából túlzott jelentőséget tulajdonítanak. A szakértői csoport véleménye szerint valószínűtlen, hogy a net esetleges terrortámadások "kilövőállásává" válna - adta hírül az Információs Társadalom és Trendkutató Központ Infinit hírlevele.

A csoport tagjai úgy vélik, a különböző cégekre és a fogyasztókra sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek a közönséges bűnözők és csalók, mint a technológiában jártas terroristák. A valós veszélyek elhárítása pedig a hálózat működtetésében és használatában érintett valamennyi személytől komoly erőfeszítéseket kíván meg.

Bruce Schneier ismert biztonsági szakember úgy látja, az úgynevezett kiberterrorizmus jelentőségét túlbecsülik, a túlzásokba bocsátkozó nyilatkozatdömpingért pedig az Egyesült Államok kormánya a felelős. Art Coviello, az RSA vezetője szerint a kiberterrorizmus kapcsán óva intő figyelmeztetések egy részét a szeptember 11-i támadásokra adott reakciók keltették életre. A szakember a kormány mellett a médiát vádolja a fenyegetettség jelentőségének eltúlzásáért. - A kiberterrorizmusról szóló történetek egyike-másika roppant szórakoztató; ezek mind azt segítik, hogy az újságok nagy példányszámban keljenek el. A médiatársaságok némelyike azonban csak a parazsat szítja - fogalmazott Coviello.

Schneier szerint valószínűtlen, hogy a pánikot kelteni akaró és ideológiai ellenségeit megtámadni szándékozó terroristacsoportok a hálózati technológiák révén igyekeznének álláspontjuknak nyomatékot szolgáltatni. - Ha támadást akarnak intézni, azt bombák segítségével fogják megtenni, ahogy eddig is mindig - állítja a szakértő, aki szerint az internet és más kommunikációs hálózatok működésének megbénítása nem félelmet, sokkal inkább bosszúságot képes kelteni.

- A mobilkommunikációs hálózatok megbénítása vagy az e-mail-forgalom leállítása nem terrorcselekmény - mutatott rá Schneier, hozzátéve, hogy a cégeknek és a fogyasztóknak inkább a közönséges bűnözők, vírusok és egyéb rosszindulatú programok fenyegetéseire kellene jobban odafigyelniük.

ITTK Infinit