A Codemastersnek fejleszt a KDV Games

Vágólapra másolva!
Nemrég fejezte be a KDV Games azt a játékmotort, mely Vista Engine néven dolgozik majd az arra érdemes játékok alatt. Hogy pontosan mit is tud ez az engine, az valamikor a jövő évben derül ki, mikorra elkészülhet az a program, melyet a Codemasters számára készít a motor alkotója.
Vágólapra másolva!

A játékfejlesztőket több módon is csoportosíthatjuk. Az egyik ilyen módszer, hogy a gárda egy saját készítésű motorra próbálja építeni a programokat, mint tette azt a Croteam, a Techland vagy természetesen a Valve, vagy egy mások által készített vázra próbálja ráhúzni saját üdvöskéjét. A KDV Games, kiket korábban K-D Labs néven ismerhettünk meg az előbbi, kétségtelenül olcsóbb, de rögösebb utat választotta, mikor összehozták a Vista Engine elnevezésű technológiát. Egyelőre azonban nem adják ki gyermeküket kezeik közül, mivel saját maguk fogtak neki egy erre a motorra épülő program megírásának. A játékot egyelőre akkora titkolódzás fedi, hogy még a címét sem árulták el a készítők, de arra már azért fény derült, hogy a Vista Engine-re épülő próbálkozás a brit Codemasters gondozásában jut el a publikumhoz.