Sztálinista mobilinternet Észak-Koreában

2009.05.25. 12:56

Észak-Koreában is elindult a 3G-s mobilinternet, bár a kommunista vezetésű országban csak tavaly óta lehet bárkinek mobiltelefonja, már ha meg tudja fizetni. Egyelőre egyetlen kormányzati honlapot lehet elérni a készülékekről.

A sztálinista vezetésű ázsiai országban 2002-ben  indult el a mobiltelefon, s bár a helyi polgárok számára méregdrágák voltak, egy évre rá húszezer előfizetője volt a szolgáltatásnak, ám 2004 májusában a kormányzat indoklás nélkül betiltotta a készülékek használatát. Egyes sajtóhírek szerint a kormányhivatalnokok számára elérhető mobilhálózat továbbra is üzemben maradt, tavaly december óta azonban újra mód nyílt arra, hogy az állampolgárok is szert tegyenek mobilkészülékre, bár a legtöbb lakos továbbra sem tudja megfizetni ezeket. Az észak-koreai kormányzati weboldal beszámolója szerint az országban most már a mobilinternet szolgáltatást is elérhetővé tették, igaz, csak korlátozott feltételekkel lehet azt használni. Az észak-koreai mobiltulajdonosok egyetlen központi webszájtot érhetnek el készülékeikről.

Ennek számítógépről elérhető változatát a kormányzati hírügynökség friss tartalmait, és Phenjannal kapcsolatos híreket, könyvismertetőket és befektetési tanácsokat olvashatnak, emellett helyi zenéket hallgathatnak, valamint chatelésre is lehetőség van, azt azonban nem tudni, hogy mobiltelefonról mely szolgáltatásait lehet elérni. Egyelőre azt sem tudni, hogy a 3G-s mobilszolgáltatást csak a fővárosban, vagy másutt is el lehet-e érni. A rendszert kiépítő égyiptomi Orascom cég tavaly úgy nyilatkozott, a mobilinternetes hálózat eleinte csak a kétmillió lakosú Phenjant fogja lefedni, az elkövetkezendő években azonban az egész országra kibővítik majd elérhetőségét.

Magukat a telefonokat is komoly korlátozásokkal használhatják a helyi lakosok, ezekről nem lehet például külföldi számokat sem tárcsázni. A Riporterek Határok Nélkül jogvédő szervezet jelentésében egyébként Észak-Koreát az internet fekete lyukaként jellemzi, mivel az országban szinte teljesen lehetetlen használni a világhálót, széles sávú hálózatot sem építettek ki, a főváros egyetlen internetkávézója is műholdas kapcsolatot használ. Észak-koreai honlapból sem létezik túl sok, ezek listáját ezen a listán lehet átböngészni.