Többet kalózkodunk, mint két éve

Vágólapra másolva!
Megduplázódtak két év alatt a kalózszoftvereket jelző riasztások - közölte a Microsoft, amely egyúttal figyelmeztetett: a kalózprogramok jelentős része vírussal fertőzött.
Vágólapra másolva!

"Túl gyakran fordul elő, hogy a kalózok valódi informatikai kódokat manipulálnak" - fejtette ki David Finn, a redmondi óriáscég kalózkodás elleni részlegének vezetője a Microsoft honlapján közzétett interjúban. Megjegyezte, hogy a kalózok gyakran a programok csomagolását is utánozzák, aminek eredményeként sok fogyasztó nehezen tudja megkülönböztetni az eredetit a hamisított, jogtalan másolattól. Nem ritkán megesik az is, hogy a vásárlók nem az általuk kért és kifizetett alkalmazáshoz jutnak. A szoftverkalózkodás sokkal bonyolultabbá vált az utóbbi években, egyre több nehéz bűnöző jelent meg az "üzletágban" - tette hozzá David Finn.

A Microsoft bejelentésének apropóját az adja, hogy a hírek szerint a kínai szoftverkalózoknál már meg lehet vásárolni az ősszel megjelent Windows 7 USB-meghajtóról telepíthető változatát. Az Ars Technica által felfedezett újszerű kiadás sokkal gyorsabban települ, mint a DVD-s verzió. A mindenre figyelő kalózok csinos csomagolást terveztek az operációs rendszerhez, még Steve Ballmer Microsoft-vezér aláírását is ráhamisították. A pendrive-os Win 7 98 jüanba, azaz körülbelül 2600 forintba kerül.