A Forbes amerikai üzleti lapnak a svéd Micro Systemation cég úgy nyilatkozott, hogy XRY nevű szoftverét hatvan ország hatóságai használják a hatóságok által lefoglalt telefonokon lévő információk kinyeréséhez: többek közt az amerikai hadsereg, és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) is a cég ügyfele.
USB-n keresztül törik fel az okostelefonokat
Az okostelefonok elterjedése Mike Dickinson, a cég marketingvezetője szerint egyre nagyobb piacot biztosít a Micro Systemation szoftverei számára. Dickinson a lapnak úgy nyilatkozott, hogy bár az emberek mostanra megszokták, hogy semmi csúnya dolgot ne műveljenek a PC-iken, a legtöbb ember még nem vigyáz arra eléggé, hogy mit tárol az egyre okosabbál váló mobiltelefonján - így az egyre gyakrabban tartalmaz fontos bizonyítékokat.
A cég honlapján publikált videón végigkövethető a feltörés menete
Az XRY szoftver hasonló módon működik, mint az okostelefonok operációs rendszerét feltörő szoftverek: PC-re kell feltelepíteni, és a lefoglalt okostelefont USB-n csatlakoztatni a számítógéphez, majd végrehajtani a képernyőn megjelenő instrukciókat. Ezek segítségével néhány perc alatt meg lehet szerezni egy iPhone vagy androidos készülék PIN-kódját, vagy a készülék tartalmának levédéséhez használt képernyőre rajzolható ábrát - látható a cég által publikált videón.
A bonyolult kódokba beletörik a bicskájuk
Dickinson elmondása szerint az okostelefonokat feltörő szoftver nem használ semmilyen gyári hátsó ajtót, hanem a készülékek szoftvereiben lévő biztonsági rések kijátszásával teszi lehetővé az adatok elérését a hatóságok számára. Az operációs rendszerekből különböző verziók jelennek meg, melyek visszafejtésével foglalkozik a társaság dolgozóinak fele, mivel csak így tudják megvalósítani, hogy az XRY a legújabb készülékek és szoftverek esetében se mondjon csődöt.
Bár a cég blogján publikált demonstrációs videón egy-két perc alatt visszafejtik egy iPhone PIN-kódját, a példában nagyon egyszerű, rövid numerikus kódot alkalmaztak. A cég szakértője a Forbesnak beismerte, hogy egy nagyon hosszaú vagy bonyolult számsor kifoghat a szoftveren, ilyen esetben ugyanis túl sokáig tartana végipróbálgatni az eszközön a potenciális lehetőségeket.