Ingyenkaja tartotta életben az új iPhone-ra várókat

2012.09.27. 20:35

Az igazi Apple-rajongót nem érdekli a kritika, akár több mint egy napot is képes várni azért, hogy megvehesse az iPhone 5-öt. A csúcsmobil csütörtök éjszakai magyar premierjéig étellel, itallal és masszázzsal tartották a lelket a várakozó vásárlókban. Éjfélkor mintegy háromszázan vettek fel vásárlásra jogosító karszalagot a T-Pontnál.

Este hét órára kétszáz-kétszázötven várták az iPhone 5-öt budapesti Mammut bevásárlóközpontban, éjfél körülre, a premier idejére is csak kicsivel többen lehetnek az érdeklődők. A premiernek helyt adó T-Pont emeletének jelentős részét elfoglalták: a folyosókon több száz széken, de elég szellősen ültek a várakozók. Összesen ötszáz darab vásárlásra jogosító karszalaggal készültek a szervezők, a telefonok árusítása éjfélkor kezdődött, információink szerint nagyjából háromszáz sorszámot osztottak ki. A legelső készüléket a korábbi videónkban is nyilatkozó, 16 éves, András vásárolta meg, akihez később anyukája is csatlakozott.

IPadekkel és iPhone-okban a kézben várt a tömeg

Egyes vásárlók barátaikkal vagy párjukkal mentek el az eseményre, egyesek csak foglalják a helyet mások számára. Nagyon sokan várakoztak egyedül is, meglévő telefonjaik vagy táblagépeik - javarészt iPhone-ok és iPadek - képernyőit nyomogatva. Ránézésre az egy főre jutó Apple-termékek száma volt annyi, mint mondjuk San Franciscóban, bár néhány várakozó kezében Kindle e-könyv-olvasó, vagy egy-egy kósza butatelefon is felbukkant. Sokan viseltek "Thank You Steve Jobs" feliratú pólót, utalva az Apple tavaly rákbetegségben elhunyt társalapítójára, akinek keze nyomát még a most piacra kerülő modell is őrzi.

 

Az iPhone 5-re várakozók néhány órával a premier előtt

Ingyenkaja tartja élve a várakozókat

A bolt előtt elhelyezett székeken ücsörgők ingyenes nyakmasszázst is igénybe vehettek, de ezzel csupán kevesen éltek. Jóval népszerűbbek voltak viszont a T-Mobile által kiosztott étel-, és italkuponok: egy, a huszadik hely környékén reggel óta várakozó fiatalember tudósítónknak  elmondta, hogy már majdnem feladta, de az ingyenes energiaitalok visszaadták erejét.


 

Forrás: [origo]
iPhone 5-re várakozó emberek a Mammutban


Néhány órával korábban az első iPhone 5-öt megvásárló fiatalember az [origo]-nak elmondta, hogy ő már néhány társával szerda délután óta a T-Pont előtt várakozott. Emiatt volt is kisebb atrocitásuk az áruház biztonsági szolgálatával, amely nem engedélyezte számukra a kempingszékek bevitelét, és csak úgy engedélyezték az éjszakai maradásukat, ha a folyosói padokon nem fekszenek le aludni, hanem szabályosan ülnek azon  - ez egyébként eléggé megviselte a várakozó fiatalokat.

Az igazi rajongót nem érdekli a kritika

Az Apple márka csodája, hogy nincs az a botrány, az a szériahiba, ami eltántorítaná a rajongókat. Még két generációval korábbi iPhone 4-es legendás antennahibája, ami miatt a készülék bizonyos helyzetekben elvesztette a térerőt sem vezetett az Apple mobil bukásához. Az iPhone 5 esetében ilyen tervezési hibáról még nem lehet tudni, az viszont már ismert, hogy a készüléken futó iOS 6 operációs rendszer térképszoftvere nem rúg labdába az androidos készülékek vagy a Windows Phone 7 szoftvert futtató Nokiák navigációja mellett. Hasonló kényelmetlenség, hogy a negyedik generációs szupergyors mobilhálózatokat is támogató készülék a kezdeti szakaszban csak a 3G-s hálózatot lesz képes használni. Igaz, az év végére már a 4G-s hálózatra is fel fogja engedni a szolgáltató. Az Apple rajongók elhivatottságát legjobban az a sorbaálló rajongó példázza, aki az [origo] helyszíni tudósítójának azt mondta, hogy jóformán utána se olvasott annak, hogy mik az iPhone 5 újdonságai: ha az Apple új készüléket ad ki, akkor ő azt megveszi.

Forrás: [origo]
Apple-termékekkel üti el az időt sok várakozó

Az [origo]-nak nyilatkozó marketingszakember, Berényi Konrád szerint az Apple nagyon ügyes stratégiát folytat: évente csak egy új telefont jelent be, és azt sem paramétereivel, hanem az általa kínált élménnyel kínálja. A márka sajátossága az is, hogy ügyel az olyan részletekre is, mint a csomagolás, a készülékház kidolgozottsága, vagy a menürendszer letisztultsága, hogy hatékonyan meg tudja különböztetni magát a konkurenciától. Nem csoda, hogy a márka köré komoly rajongótábor épült, amelynek tagjai evangelistaként toborozzák az új felhasználókat maguk köré.

Aranyárban is megvennék

Az iPhone 5-öt már húszezer forint kifizetése után hazavihetik a sorbanálló rajongók. Ilyen alacsony árnál azonban a vásárlónak két év hűséget kell vállalnia a telefonhoz járó, havi 21 ezer forintos Mozaik XXL díjcsomagra. Azok a vásárlók, akik magasabb készülékárat választanak, olcsóbb díjcsomaggal juthatnak a legújabb iPhone birtokába. A 32 gigabájt memóriával szerelt közepes modellt legolcsóbban húszezer forintért lehet megvenni, a csúcsmodell ára pedig harmincezer forint.

Forrás: Apple
Az iPhone 5-öt szélesvásznú képernyőjéről lehet megismerni

A sokak által vágyott Apple okostelefont kártyás csomagban, illetve kártyafüggetlenül is meg lehet vásárolni. A készülékek teljes listaárai így azonban egy jobb notebook árával versenyeznek. A tizenhat gigabájtos alapmodell kétszázezer forintot kóstál, a 32 gigabájtos 220 ezer forintért vehető meg, a csúcsmodell pedig 260 ezer forintba kerül.

Az [origo] által megkérdezett rajongók szerint a magas árat megbocsáthatóvá teszi, hogy az Apple termékek kevéssé veszítenek értékükből. A mindig a legújabb iPhone-ra váltó felhasználó még jó áron tudja eladni alig egy éves készülékét, mert arra még komoly kereslet van. Az iPhone, legyen bármilyen évjáratú is, nem megy ki teljesen a divatból.

Az előző iPhone tavalyi premierjén készült videónkat ezen a linken nézheti meg.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.