Saját óriásrobotot rendelhet az Amazonról

Kuratas robot
Vágólapra másolva!
A öttonnás mecha-robotba beleülhet, és autó helyett furikázhat is vele a városban. A japán Amazon áruházból lehet megvenni. 
Vágólapra másolva!

Százhúszmillió jenért, tehát mintegy 274 millió forintnak megfelelő összegért az Amazon internetes áruház japán oldaláról lehet megrendelni az óriásrobotot. A Kuratas nevű mecha, tehát ember által irányított robot eredetileg egy vicces művészeti projekt keretében építette a japán Kogoro Kurata médiaművész még 2012-ben. Most azonban megveheti bárki, ha van rá elég pénze.

Elnyeli a robot gyomra az utast

A robot az amazonos adatlapja szerint 3,8 méter magas, felszereltségétől függően pedig nagyjából tonna a tömege. A robotot fejlesztő cég egy néhány perces videót is készített a mecha kezeléséről.

A Kuratas robot alapállásban Forrás: Amazon.co.jp

Ebbe a gépbe ugyanis a vásárló maga is beülhet, miután egy gomb lenyomásával felnyitotta a kabinját. A cég szerint ajánlott bukósisakban utazni a Kuratas belsejében, amely gombnyomásra záródik, és egy nagy monitoron keresztül mutatja a külvilágot.

Egy játékautó sebességével száguld

A karok és lábak irányítása egy kormány és egy videojátékos vezérlő hibridjének tűnő berendezés segítségével történik. Emellett kívülről, akár mobilinternetes távirányítással is lehet mozgatni a robotot okostelefonról vagy táblagépről.

A Kuratas robot autóállásban Forrás: Kuratas

Az óriásrobot nem csak lépkedni képes, kerekeken is tud gurulni: 10-13 kilométer/órás sebességgel akár úttesten is lehet közlekedni vele - ekkor ez dízelmotor hajtja meg. A robot kétféle pózban tud haladni: alacsonyan vagy magasan lévő kabinnal - az utóbbi esetben akár az autók felett is el lehet látni.

Bizarr fegyverei vannak

A robotot szokatlan fegyverzettel lehet felszerelni: például vízpalackokat kilövő egységgel és légfegyveres lövedéket használó golyószóróval, ami percenként hatezer töltény lő ki magából, ha a pilóta nevetését érzékeli - derül ki a vicces bemutató videójából.