Színes kommenteket tesztel a Facebook

2017.09.07. 16:06

Tartalomra már így is elég színesek, most jöhet a szó szerinti színezés.

A tavalyi év végén a Facebook megkezdte a színes hátterű, szöveget tartalmazó állapotfrissítések bevezetését, ám a jelek szerint ez csak a kezdet volt. A The Next Web beszámolója alapján a facebookozók kis táboránál megjelent egy funkció, amely segítségével színes hátterű hozzászólásokban nyilváníthatják ki a véleményüket.

Szűkkörű tesztelés alatt áll a színes hozzászólások írásának lehetőségeForrás: The Next Web

A jelek szerint egyelőre csak szűkkörű tesztelés alatt áll az újítás, ráadásul csak a közösségi hálózat mobilos alkalmazásában vált elérhetővé. Érthető, hogy a Facebook egyelőre csak egy relatíve maréknyi felhasználó bevonásával teszteli az újítást, hiszen a színes állapotfrissítésektől eltérően a színes kommentek túlzott használata akár a portál arculatát is képes lehet érdemben befolyásolni, ami nem kívánatos felhasználói élményhez vezethet.

A színes kommentek alapvetően jó ötletnek tűnnek, hiszen segíthetnek a személyiségük és az érzelmeik kifejezésében a felhasználóknak, megfelelően használva extra jelentésbeli árnyalatot adhatnak a hozzászólásoknak. Egész kreatívan használható funkcióról van szó, papíron jól hangzik, de még kiderül, hogy a Facebook általánosan elérhetővé teszi-e.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!