Kipróbáltuk a Samsung új óriástelefonját

2019.08.25. 09:01

Amikor 2011-ben a Samsung bejelentette, hogy nyáron, a holtszezonban dob piacra egy csúcskategóriás mobiltelefont, az egész világ a szemét forgatta. Azóta bebizonyosodott, hogy az akkor érthetetlennek tűnő húzás mesteri lépés volt, és most már rutinszerűen várja mindenki az aktuális Galaxy Note készüléket augusztus elején.

A cég az idei évben viszont csavart egyet a dolgokon, és két új modellel lépett színre a Note 10 és a Note 10+ személyében. Ezek néhány részletben térnek el egymástól, ám azért érződik, hogy nagyon közeli rokonok. Mi most a kisebb és könnyebb Note 10-et próbálhattuk ki, de a cikk végén kitérünk a már említett különbségekre.

Emblematikus külső

A Note telefonok dizájnjára mindig nagyon odafigyelt a Samsung, így jó esély volt rá, hogy idén is szemrevaló külsővel rukkolnak elő, és a Note 10 nem is okozott csalódást. A fém készülékházra "ráolvadó" Infinity-O Display kijelző markáns karaktert kölcsönöz a terméknek, épp úgy, mint a képernyőbe vágott kamerasziget. A termék többféle változatban elérhető, a nálunk járt verzió fém hátlapja eszméletlen jól néz ki, modern, letisztult és futurisztikus.

A kijelző még napfényben is jól látható.Forrás: Origo

A telefon természetesen megkapta az IP68 minősítést, azaz víz- és porálló, és ellátták a komoly védelmet nyújtó Gorilla Glass üveggel, de ez ebben a kategóriában gyakorlatilag alapelvárás ma már. Mint ahogyan sajnos az is a jelek szerint, hogy ne legyen a készüléken hagyományos fejhallgató (3,5 mm analóg audió) csatlakozó, így ez a kimenet innen is hiányzik. Tudjuk, értjük, hogy manapság ez a divat, de ez attól még egy buta trend! Ennek következtében ugyanis csak USC-C-, vagy Bluetooth-kompatibilis, azaz vezeték nélküli adatátviteli eljárást használó fej- vagy fülhallgatóval használható.

Nagy tepsi OLED kijelző

A Note modellek mindig is a tepsitelefonok közé tartoztak, és ezen az idei évben sem változtatott a Samsung. A kisebb Note 10 is tekintélyes, 6,3 inches képernyővel rendelkezik, amelynek felbontása 1080 x 2280 képpont. A pixelsűrűség így 401 PPI, ami azt jelenti, hogy a legkisebb részletek, finom átmenetek visszaadása is gyakorlatilag hibátlan, és a görbék, illetve a ferde vonalak is tökéletesen simák.
A vállalat évekkel ezelőtt letette a voksát az OLED képalkotási eljárás mellett a telefonos szegmensben, így semmilyen meglepetést nem okozott, hogy a kijelző is erre a technológiára épül. Ennek köszönhetően pedig a tökéletes, 0 nit fényerejű fekete és ezáltal a végtelen kontrasztarány megjelenítése megoldott, a betekintési szög pedig tökéletes.

A Samsung Galaxy Note 10 egy igazi elit telefon.Forrás: Origo

Azaz a tónusok akkor sem kezdenek fakulni, ha valaki oldalról bámulja a képernyőt. A színek ragyogóak, markánsak, az LCD kijelzőkre máig jellemző fátyolosságnak nyomát sem lelni. A színhőmérséklet módosítható, azaz mód nyílik az agyat "megbolondító" kék komponens radikális csökkentésére, ami alvás, pihenés előtt jöhet jól. A mozgásmegjelenítés egyébként hibátlan, utánhúzásnak, elmosódottságnak, vibrálásnak nyomát sem lelni. A telefon támogatja a nagy dinamikatartományú (akár HDR10+ videók is!) tartalmak megjelenítését, és a hatalmas, 1300 nites maximális fényerőnek köszönhetően a HDR effekt iszonyúan látványos. SDR módban be kell érni 800 nittel, de ez még mindig bőven elég ahhoz, hogy napfényben is tökéletesen látható maradjon a kijelzőn minden részlet.

Atomerőmű a zsebben

A várakozásoknak megfelelően elég bika hardvert kapott a Note 10. A nyolcmagos Exynos 9825 processzor mellég 8 GB RAM, és egy Mali-G76 grafikus chip került, ez pedig ma abszolút a csúcskategóriát jelenti, amit a szintetikus méréseink is alátámasztottak, hiszen az AnTuTu tesztprogramon 348 000 pontot ért el a termék. A mindennapi használat során ez azt jelenti, hogy a netezés, képfeldolgozás, képszerkesztés, videóvágás, nagy felbontású fotók, videók nézegetése is problémamentes, és a legmodernebb, legkomplexebb grafikával bíró játékok futtatása során sem kell semmilyen kompromisszumot megkötni.

3 egységből álló hátlapi kamerarendszerrel látták el.Forrás: Origo

Sőt, a Note 10 akár egy komplett kis számítógépként is használható: az úgynevezett DEX mód révén. Ehhez elég rádugni egy monitorra vagy tévére, amelyen ezt követően megjelenik a telefon komplett rendszere, és az egér, illetve billentyűzet támogatása is biztosított. Sőt, az idei évben a Samsung e téren szintet lépett, hiszen az új Note telefonok akár egy Windows vagy macOS alapú számítógéphez is csatlakoztathatóak, amelyeken egy külön ablakot kap a mobil. Tehát akár egy munkahelyi notebookra is villámgyorsan integrálható a készülék, amelyen ezt követően úgy használhatjuk a privát alkalmazásainkat, hogy ahhoz nem kell megadnunk semmilyen jelszót. Ez nagyszerű, kifejezetten hasznos szolgáltatás, amely minden korábbinál hatékonyabb munkaeszközzé varázsolja a telefonunkat. Nagyon reméljük, hogy ez lesz a jövő útja, és az ilyen funkciók később az olcsóbb modellekben is felbukkannak majd.

A varázspálca

A Note telefonok egyik extrája volt mindig is a melléjük járó, S Pen névre hallgató aktív toll, és természetesen ez a kiegészítő innen sem hiányzik. Ezzel rajzolhatunk, képeket retusálhatunk, feljegyzéseket készíthetünk, sőt arra is van lehetőség, hogy a készülék kameráját használva kiterjesztett valóság (AR) effekteket készítsünk.
Tavaly mutatkoztak be az S Pen vezeték nélküli szolgáltatásai, amelyeket a jelek szerint sikeresnek ítéltek a cég háza táján, hiszen idén újabb fejlesztésekkel találkozhatunk. Már nem csak arra van lehetőség, hogy számokat léptessünk a zenelejátszóban, vagy távolról kattintsuk el a fényképezőt, hanem különféle egyéb feladatok végrehajtására is képes, amihez varázspálca-szerűen kell suhogtatni. Például ha azt szeretnénk, hogy váltson a készülék az előlapi és a hátlapi kamera között, akkor finoman fel kell rántani a tollat, más appoknál pedig körözni kell vele.

Kiváló kamera

A Samsung a Galaxy Note 10 esetében is egy olyan több komponensből álló hátlapi kamerarendszer mellett tette le a voksát. Így került rá egy 16 megapixeles ultraszéles látószögű, egy 12 megapixeles széles látószögű és egy 12 megapixeles telefotó kamera. Ezeknek köszönhetően pedig egyszerűen váltogathatunk a képmódok között, és használhatjuk azt, amire éppen szükség van. Ha például tájképet készítünk, akkor jól jön az ultraszéles lencse, hiszen ezzel sokkal több minden kerül rá a képre. Amennyiben pedig egy cicát akarunk lekapni, akkor értelemszerűen a telefotós egységgel járunk a legjobban. A portré mód természetesen támogatott, és a fő téma körüli elmosódottság mértéke is szabályozható.

Kattinson a képre és megmutatjuk, milyen fotókat készít a Note10!Forrás: Origo

A tapasztalataink szerint világosban, normális fényviszonyok mellett elképesztően jó képek hozhatóak vele össze. Kevés fénynél sincs gond, viszont a nagyon sötétet még ez a csúcstelefon sem szereti. Ilyenkor már azért megfigyelhető enyhe zajosodás, esetleg elmosódottság. A termék kapott egy stabilizációs technológiát, amely a kézremegésből fakadó anomáliákat hivatott kiküszöbölni. Ez ráadásul nem csak valami kommunikációs trükk, hanem a valóságban is működik, és ha sétálunk a kezünkben az eszközzel, olyan lesz a végeredmény, mintha a levegőben suhannánk. És ha már a videóknál tartottunk: A telefon lehetővé teszi 4K felbontású anyagok rögzítését 60 képkocka/másodperc rögzítési sebesség mellett, ami azt jelenti, hogy még gyors mozgások is felvehetőek ilyen óriási részletességben. Emellett ki kell még emelni a szuperlassítás opciót, amelynek révén lenyűgöző anyagok hozhatóak össze egyszerűen.

Ennyivel tud többet a Samsung Galaxy Note 10+
Említettük a cikk elején, hogy van némi különbség a Note 10 és a Note 10+ között, lássuk most ezeket!
RAM: A Note 10+ 12 GB RAM-mal rendelkezik
Kamera: A Note 10+ kapott egy DepthVision mélységkamerát is, amelynek köszönhetően mód nyílik olyan extra funkciók használatára, mint a távolságmérés, vagy a 3D szkennelés.
Képernyő: A Note 10+ nagyobb, 6,8 inches kijelzővel rendelkezik, amelynek a felbontása (1440 x 3040) és a pixelsűrűsége (498 ppi) is jobb.

Vélemény

A Samsung Galaxy Note 10 jelenleg a mobilos iparág (egyik) csúcsa. A hardver, a dizájn, a képernyő, a kamera és a kapcsolódó szolgáltatások terén is az elit kategóriát képviseli, ami viszont az árán is meglátszik. Mindenesetre annak, aki tud és akar is sok pénzt költeni egy telefonra, csak ajánlani tudjuk, mellé nem foghat vele!