Elindult az ingyen játszható Destiny 2

destiny 2 new light
Destiny 2: New Light
Vágólapra másolva!
Természetesen voltak szervergondok a bekapcsolásakor.
Vágólapra másolva!

A terveknek megfelelően október elsején elérhetővé vált az alapvetően ingyen játszható, elsősorban fizetős tartalmi kiegészítőkön keresztül monetizált Destiny 2: New Light, plusz a 35 eurós Shadowkeep DLC-je. Magyar idő szerint a Bungie este 7 órakor kapcsolta be a játék szervereit, a konzolos játékosoknak nem volt semmi különösebb dolguk, míg a számítógépesek mostantól a Battle.net helyett a Steamen találják a játékot.

Destiny 2: New Light Forrás: Bungie

A Destiny 2 második eljövetele nem jelenti azt a meglévő PC-s játékbázisnak, hogy elveszítették volna a karaktereiket, tárgyaikat, erőforrásaikat, megvásárolt tartalmi kiegészítőiket. Egyszerűen csak el kell látogatniuk erre az oldalra, össze kell kötniük a Battle.net és a Steam felhasználói fiókjaikat, és jóvá kell hagyniuk a játékadataik átmozgatását.

Ezt érdemes a steames Destiny 2 első elindítása előtt megtenni.

A tegnapi rajt persze nem ment zökkenőmentesen, a Battle.netről való elköltözés a Destiny 1 és a Destiny 2 összes szerverét érintette, így PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One és PC platformokról is érkeztek beszámolók különféle hibaüzenetekről, sikertelen bejelentkezésekről. A Bungie kénytelen volt olyan este 11 táján lelőni a szervereket egy vészkarbantartásra, a leállás úgy négy órán át tartott.

A jelek szerint a cég illetékesei a hírünk írásának az idejére megoldották a legtöbb problémát.

A Destiny 2 számítógépes változata szintén jól rajtolt: hírünk írásakor közel 132 ezren játszottak vele, a konkurens játékosok napi legmagasabb értéke pedig közel 220 ezer volt; ezzel a Steam negyedik legtöbbek által játszott online címévé vált.

A Steamnél tartva a játék elindulásával párhuzamosan az előző Forsaken kiegészítő is újból megvásárolhatóvá vált hozzá, hiszen ez nincs benne a játék ingyenes verziójában, 25 eurót kér érte a Bungie.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!