Ez lehet az új Windows 10 kiadási ütemterve

dell laptop notebook windows 10
Vágólapra másolva!
Május végén kezdődhet meg az automatikus terjesztése.
Vágólapra másolva!

A remek microsoftos forrásokkal rendelkező Mary-Jo Foley információi alapján a Microsoft az utolsó pillanatban változtatott a Windows 10 May 2020 Update kiadási ütemtervén, miután úgy döntött, hogy a korábban véglegesnek ítélt változatát ellátja még egy komolyabb hiba javításával. Ugyan megjelenési dátumokkal nyilvánosan a mai napig nem dobálózott a cég, azonban a kiadásra jelölt verzió utolsó pillanatban való módosítását csütörtökön megerősítette.

A kép csak illusztráció Forrás: Lisa Fotios / Pexels

Foley aktuális információi alapján a Windows 10 May 2020 Update kiadása három ütemben fog megtörténni: a számítógépgyártók május 5-én kapják majd meg, a fejlesztők számára május 12-én válhat elérhetővé,

a nagyközönség pedig május 28-tól kezdve telepítheti az óriásfrissítést.

Az újságíró két héttel ezelőtti értesülései szerint eredetileg az volt a terv, hogy a számítógépgyártók és a fejlesztők egyaránt április 28-án kapták volna meg az óriásfrissítést, az általános elérhetővé tételét pedig május 12-re tűzte ki a Microsoft.

A Windows 10 May 2020 Update az otthoni felhasználók számára az indexelő szolgáltatás megszelídítésén túl nem hoz túlságosan jelentős újdonságokat, így a kiadásának csúsztatása inkább előnynek mondható, kiforrottabb állapotban kerülhet a széles közönséghez.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!