Másként nézi a meccseket, aki kipróbálta már valamelyik focis játékot

Foci, játék, Fifa, szimulátor, videojáték
A jobb focijátékok iszonyúan népszerűek tényleg valósághűen modellezik az igazi meccseket.
Vágólapra másolva!
A számítógépes vagy konzolos játékokat rengeteg kritika éri, mondván éltetik az erőszakot, addiktívak és antiszociálissá tehetik az embereket. Biztos, hogy mindebben van némi igazság, ám az is tény, hogy rengeteg pozitív hatásuk is van, amiről nem igazán esik szó. Pedig tényleg vannak olyan programok, amelyek javítják a koncentrációt, a kombinatív gondolkodást, segítenek a nyelvtanulásban, vagy épp a történelmi ismeretek és összefüggések elmélyítésében. Sőt, már jó ideje tudjuk azt is, hogy még a meccsnézést is teljesebbé teszik. És ez nem vicc!
Vágólapra másolva!

Komplex valóságszimulátorok

2020-ban a legmenőbb focis játékok, így például a FIFA vagy a PES (Pro Evolution Soccer) sorozat legfrissebb tagjai már több tízmillió dolláros költségvetéssel készülnek, és megszületésüknél igazi sztárok, például Xavi, bábáskodnak. A grafika csodálatos, hiszen lemodellezik a stadionokat, és az emberek, valamint a labda mozgását, emiatt olykor tényleg már az az érzésünk, hogy egy interaktív közvetítést nézünk.

A látványvilág néha tényleg olyan, mintha azt egy igazi mérkőzésen látnánk, szóval az illúzió szinte tökéletes. És ez még nem minden!

A fejlesztők kiemelt célja, hogy a játékélmény is megközelítse a valóságot, ezért a játékosokhoz rengeteg olyan paramétert rendeltek, ami mind-mind befolyásolja a játék menetét, és ami teljesen egyedivé teszi őket. Igen, pont úgy, mint a való életben.

A jobb focijátékok iszonyúan népszerűek, tényleg valósághűen modellezik az igazi meccseket. Forrás: Origo

És ezek nem pusztán számok, mint régen, hiszen mondjuk, egy évtizede elég volt, ha egy fociprogramban egy játékos gyors volt, és nagyot tudott rúgni, azzal gyakorlatilag végig lehetett verni a világot. Ma pedig már ez kevés, ugyanis a programokban ugyanígy számítanak a fizikai adottságok, a cselezési skillek, hogy ki melyik lábával lő jobban, a passzpontosság, sőt még az állóképesség is.
Ezek pedig olyan tényezők, amelyek a játékot is alapvetően befolyásolják, tehát ezekre is elkezd odafigyelni az ember, miközben a kontrollert vagy a klaviatúrát püföli. Ráadásul a mai hiperrealisztikus, gyakorlatilag szimulátorszerű komoly fociprogramok irtózatosan nehezek lehetnek, ha egy képzett, élő ellenfél vagy egy ügyesre állított mesterséges intelligencia ellen meccselünk. Megváltoztak a prioritások, és már nem arról szól egy-egy ilyen focis szoftver, hogy ki tud több oxival szerzett, vagy ollózós gólt bemutatni, hogy egymás után toljuk a brazil köröket, átszaladva a pályán. Ehelyett a főszerepet a "túlélés" vette át, és így is van ez jól!

Mindez hogy hat a meccsnézésre?

És ez az, ami átjön akkor is, amikor sok fifázás vagy PES-ezés után leül valaki a tévé elé, vagy kimegy a stadionba, hogy megnézzen egy meccset. Az ember megtanul értékelni egy-egy sikeres cselt vagy akár keresztlabdát, hogy a jól elsült lövésekről, és pláne a gólokról ne is beszéljünk. És ez még csak a kezdet! Mi azt vettük észre magunkon, hogy sokkal jobban kezdjük ÉRTENI azt, hogy mi történik a gyepen. Teljesen világossá válik, hogy melyik játékos merre és miért mozog, hamarabb észrevesszük az egyes lehetőségeket, hiszen játék közben is pont ugyanezt kell csinálni: megállás nélkül vizslatni, hogy hol hibázik, mikor helyezkedik rosszul az ellenfél, mikor válik szabaddá a csapattárs, hol nyílik üres terület, és egyáltalán van-e lehetőség egy jó kis akció elindítására.

Sokszor az az érzésünk, hogy egy "rendes" mérkőzést látunk. Forrás: Origo

Miután az ember eltölt éveket az ilyen programokkal, sokkal jobban odafigyel a fizikai adottságokra, és megtanulja szeretni a "zongoracipelőket". Azaz, azokat a rengeteget robotoló, sokszor védekezésben csillogó középpályásokat vagy szélsőket, akik megteremtik a lehetőségeket a Nagy Sztároknak, hogy villoghassanak kedvükre. Játék közben a vérünkké válik, hogy ők milyen iszonyú hasznosak, hogy ők azok, akik megszerzik a labdákat, akik csúsznak-másznak, zavarnak, területet zárnak, és bizony ez meccsnézés közben nem tűnik fel ennyire.

A taktikai húzásokat is jobban megismerhetjük a segítségükkel. Forrás: Origo

És akkor még a taktikáról nem is beszéltünk! A mai menő fociprogramokban rengeteg teret kapnak a különféle menedzser funkciók. Ha valaki kedvet érez ehhez, akkor akár a nulláról is felépíthet egy csapatot, és ehhez bizony egyrészt adnia-vennie kell a játékosokat, másrészt a helyüket is meg kell találni egy csapatban, figyelembe véve az erősségeiket és gyengeségeiket. A sikerhez meccsek alatt kell felmérni az ellenfelet, és ha szükség van rá, akkor átszervezni teljesen a brigádot, és módosítani a taktikát. Ezt követően pedig az igazi összecsapások alatt is sokkal jobban, akaratlanul is észreveszi, megjegyzi az ember, hogy egy-egy csapatnak hol van az Achilles-sarka, és mivel lehetne lecsapni erre.

Még jobb a foci

Tudjuk, hogy mostanában divat mindkettőt szidni, de mi a TechBázisnál imádjuk a focit, és imádjuk a számítógépes játékokat is. A kettő mixelése pedig az egyik legjobb, legélvezetesebb dolog, amiben valaha részünk volt. Az egyik, azaz a valódi foci szeretete miatt kezdtünk el futball témájú programokkal játszani, és végül ezek lettek azok, amelyek teljesebbé tették az igazi labdarúgás iránti rajongásunkat.

Életre szóló pillanatokkal lehetünk gazdagabbak. Forrás: Origo

A játékoknak köszönhetően jobban élvezzük a mérkőzéseket, máshogy látjuk azokat, hiszen egy csomó olyan apróságra és összefüggésre világítanak rá, amelyre korábban nem fordítottunk figyelmet. Úgyhogy mindenkinek csak ajánljuk, hogy ha eddig nem tette, ismerkedjen meg egy-két jobb focis játékkal, ha szereti ezt a sportágat; az biztos, hogy rosszul nem járhat vele!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!