Ráfáztak az okos autós kamera vevői

owlcam autós kamera
OwlCam
Vágólapra másolva!
Duplázódott a havidíj, leálltak egyes ügyfelek eszközei.
Vágólapra másolva!

Eljutottunk a pontra, mikor elkezd kibújni az okoskütyük piacán a szög a zsákból: a startupok sorra butítják le a kütyüiket vagy felejtik el az ígéreteiket a már bekövetkezett, esetleg küszöbön álló csődjük miatt. Most a 2018-ban piacra dobott OwlCam autós kamera körül áll a bál, a 349 dollárért már önmagában is drága eszköz integrált 4G/LTE modemmel és GPS-szel is rendelkezik, így például képes menteni a felhőbe a felvételeit, tájékoztatást adhat az autó földrajzi helyzetéről, követhető távolról a kamerájának a képe, és a kocsi feltörését is detektálhatja.

OwlCam Forrás: OwlCam

Persze az LTE adatkapcsolat nincs ingyen, így az OwlCamet készített startup beépített 12 hónapnyi mobilnetes szolgáltatást a termék árába, utána pedig az ígéret szerint havi 10 dollárba vagy évi 100 dollárba került volna az LTE. Viszont a vevőknek nem volt muszáj előfizetniük, használhatták wifis módban is a terméket, bár ilyenkor számos olyan funkciótól elbúcsúzhattak, amelyek miatt egyáltalán érdemes volt ezt választani.

Sajnos az OwlCam üzletileg bukásnak bizonyult, de nem ment csődbe, nemrég megvásárolta egy CallPass nevű vállalat.

Az új menedzsment ugyan az elmúlt hetekben számos e-mailt küldött a meglévő ügyfeleknek, de tartogatott számukra egy apró meglepetést: június elsejétől már havi 20 dollárba vagy évi 215 dollárba kerül az LTE adatkapcsolat.

Az új árazás hatályba lépésével párhuzamosan rengeteg autós kezdett panaszkodni, hogy teljesen működésképtelenné vált a kamerája.

A nehezen elérhető ügyfélszolgálat egy ideig egymásnak ellentmondó tájékoztatásokat nyújtott annak kapcsán, hogy mostantól egyáltalán használható-e LTE nélkül a kamera, a jelenlegi álláspont szerint elérhető marad a wifis üzemmód.

Viszont a működésképtelenné vált kamerákat csak úgy lehet újból aktiválni, ha az ügyfelek előfizetnek az LTE mobilnetre.

Szerencsére a cég hétnapos pénzvisszatérítést kínál, így a vevők képesek lehetnek visszakérni a 20 dollárjukat, miután az ügyfélszolgálatnak sikerült újból életet lehelnie a kamerájukba.

A történet tanulsága a megszokott: érdemes kétszer is átgondolni a mindenféle online szolgáltatásoktól és mobilappoktól függő okoskütyük vásárlásakor, hogy mekkora szükség van a hangzatos funkciókra, nem lehet-e potenciálisan jövőállóbb megoldásokkal helyettesíteni a valóban fontos szolgáltatásaikat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!