Nem mutat példát a mobilgyártóknak a Google

google pixel 2 xl android okostelefon
Google Pixel 2 és Pixel 2 XL
Vágólapra másolva!
Még idén megszűnik a három éves Google Pixel 2 támogatása.
Vágólapra másolva!

Egy nemrég nagy érdeklődést kiváltott felmérés szerint a jelenleg androidos okostelefonokkal rendelkező amerikaik harmada hajlandó fontolóra venni a héten bemutatkozó iPhone 12 mobilok valamelyikének a megvásárlását. A rivális platformra való átváltás legnépszerűbb oka, hogy az Apple hosszabb szoftveres terméktámogatást kínál a készülékeihez, ami egyre relevánsabb kérdés, hiszen a kiváló hardvereik miatt már évekkel ezelőtt elkezdett feltűnően kitolódni az okostelefonok életciklusa.

Google Pixel 2 és Pixel 2 XL Forrás: Google

A szoftveres támogatás terén az Apple köröket ver az androidos mobilok gyártóira: a pár hete megjelent iOS 14 az ötéves iPhone-okra is telepíthető, míg az androidos készülékek az árazásuktól függően 2-3 évig kapnak szoftverfrissítéseket. Ráadásul az utolsó évben gyakran már csak negyedévente készülnek hozzájuk biztonsági frissítések, az éppen aktuális Androidot pedig a Google Pixelek kivételével meg sem kapják.

A Google sajnos nem iparkodik példát mutatni a gyártópartnerei számára a támogatás terén, nemrég csendben bejelentette a 2017 októberében piacra dobott Pixel 2 támogatásának megszüntetését, idén decemberben jön utoljára biztonsági frissítés a mobilra. Ugyan három évvel a kiadása után a Pixel 2 már csak középkategóriás, ám ettől a tipikus mobilozási feladatokra a mai napig kiválóan használható, így ha más baja nincs, akkor egy akkucserét követően még évekig tökéletesen megfelelhet a céljára.

A minden évben kismillió modellt készítő mobilgyártóknál még érthető, hogy 2-3 év után már nem kívánnak többé időt és pénzt fektetni a régi kütyüik frissítésébe, azonban az Apple-höz hasonlóan a Google-nek is csak egy maroknyi mobilja van: lenne módja a hosszabb támogatásukra, de jelek szerint nincs erre akarat.

Ettől függetlenül a Google Pixel 2 még így is a legjobban támogatott mobilok egyike volt az elmúlt három évben, a hétköznapi használatát pedig nagyon sokáig semmilyen módon sem befolyásolja majd, hogy nem kap többé Android-frissítéseket. Vita tárgya lehet, hogy mennyi gyakorlati jelentősége van a támogatás megszűnésének, de mindenképp negatív fejleményről van szó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!