Aktiválhatóak a Galaxy okosórák alvó szenzorai

Samsung, galaxy, Watch3, okosóra, teszt
1,4 inches, 360x360 képpont felbontású érintőképernyővel látták el. És a vékonyabb csuklóra nem a nagyobb modell való.
Vágólapra másolva!
Két modellben vált elérhetővé az EKG és a vérnyomásmérés.
Vágólapra másolva!

Január végén a Samsung bejelentette, hogy újabb 31 piacon teszi elérhetővé a Galaxy Watch Active 2 és a Galaxy Watch 3 okosórák EKG és vérnyomásmérési funkcióit, miután sikerült megszereznie a szükséges minősítéseket. Eredetileg arról volt szó, hogy az újdonságok még február elején aktiválódnak, azonban valamilyen oknál fogva erre ténylegesen csak most került sor.

Samsung Galaxy Watch 3 Forrás: Origo

A funkciók aktiválásához először magukhoz az okosórákhoz kell telepíteni egy szoftverfrissítést a Galaxy Wearable alkalmazáson keresztül, ezután pedig a Galaxy Store áruházból be kell szerezni a Samsung Health Monitor appot, az utóbbiban tekinthetőek át a bekapcsolt szenzorok információi.

Érdemes tudni, hogy a vérnyomásmérés működéséhez kalibráció szükséges, a beállítása során három mérést kell elvégezni egy klasszikus vérnyomásmérővel, a kapott adatokat pedig be kell ütni az appban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!