Tényleg száműzi a reklámokat a One UI-ból a Samsung

One UI
Vágólapra másolva!
A Samsung végül hivatalosan is megerősítette, hogy a One UI felület és annak appjai a jövőben nem tartalmaznak majd reklámokat.
Vágólapra másolva!

A Samsung mobilos termékpalettája tele van nagyszerű, egyben drága készülékekkel, többek között olyanokkal, mint a Galaxy S21 Ultra vagy a Galaxy Z Fold 3, Galaxy Z Flip 3. Sajnos azonban az utóbbi években még a legdrágább modellekre is igaz volt, hogy a Samsung felületén és alkalmazásaiban reklámok jelentek meg.

Ilyen taktikához anno a kínai gyártók folyamodtak a vételárak jelentős csökkentése érdekében, itt azonban erről nem volt szó, ezért különösen felháborítónak tartották a reklámok megjelenését mind a szakértők, mind a fogyasztók.

One UI Forrás: Samsung

Némi pletyka után végül a Samsung hivatalosan is meggondolta magát, és megerősítette: eltávolítja a One UI-ból és az alapvető alkalmazásokból (mint a Samsung Pay, Samsung Témák vagy Időjárás, Zene) az összes reklámot. Erre elvileg még az idei évben sor kerül, de nem appfrissítések, hanem a teljes One UI frissítésének keretében.

A szakemberek a bejelentés kapcsán megjegyezték, hogy az effajta reklámok alapjaiban is bosszantják a vásárlókat, akkor pedig különösen, ha a készülékért 1000 eurónál is többet fizetnek. Most mindenki azt reméli, hogy a reklámok soha többé nem is térnek vissza a Samsung One UI-ba.