Soha nem látott magasságokba emelkedhet az új iPhone-ok ára

iPhone 12 Pro
Vágólapra másolva!
Árakat emel a TSMC, a chipek növekvő költségei miatt pedig az iPhone 13 mobilok is többe kerülhetnek.
Vágólapra másolva!

Bár hazánkban így is horrorisztikusan magas vételárai vannak az Apple iPhone mobiloknak, most úgy néz ki, hogy az új, iPhone 13 szériás modellek minden eddiginél többe kerülhetnek.

A Digitimes forrásai szerint ugyanis a TSMC minden ügyfele számára emelte az árait, így az AMD, a Qualcomm, az NVIDIA, az Intel és az Apple számára is. A jelentés alapján egyes rendelésekre 20 százalékos áremelést vetett ki a TSMC, a 7 nm alatti lapkák ára 3-10 százalékkal emelkedik. Mindez pedig fontos az Apple számára, az 5 nm-es A15 chipekből ugyanis több mint 100 milliót rendelt a vállalat (emiatt egyébként az Apple számára emelheti legkevésbé az árakat a TSMC).

iPhone 12 Pro Forrás: trusted reviews

Mindezek nyomán az iPhone 13 modellek árai 3-5 százalékkal emelkedhetnek a tervezetthez képest, és talán mondani sem kell, hogy hazánkban nagyobb arányokról kell majd beszélni, itt és Európában nem olyan kedvező az iPhone 12 széria ára sem, mint Amerikában. A Digitimes szerint a többletköltségeket az Apple a vásárlókra hárítja. A belépőszintű iPhone 13-ra 900 dolláros vételárat emlegetnek, ami nálunk az eddigi trendek figyelembevételével nagyjából 360 ezer forintot jelenthet.