Rövidesen nyilvánosan is teszteli az Android 12-t a Samsung

One UI
Vágólapra másolva!
Szeptemberben indítják el az Android 12-re építő One UI 4 nyilvános bétáját a Galaxy S21 szérián.
Vágólapra másolva!

A Samsung még július végén jelentette be a One UI 4 bétaprogramot, most pedig készen áll arra, hogy rövid időn belül elindítsa a nyilvános tesztelést. A Samsung egyik fórumában egy közösségi menedzser arról beszélt, hogy a bétatesztek szeptemberben kezdődnek.

One UI Forrás: phonearena

Sajnos konkrét dátum nincs, és szokás szerint először csak Dél-Koreában kezdenek, majd később további régiók felé is nyitnak. A One UI 4 már az Android 12-re épít.

Elsőként a Galaxy S21 széria, vagyis a Galaxy S21, a Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra kaphatják majd a One UI 4 bétát, azután pedig a Galaxy Note 20 és a Galaxy S20 sorozatok.