Csinos a Huawei asztali számítógépe

huawei matestation s
Huawei MateStation S
Vágólapra másolva!
Irodai használatra tervezték a MateStation S modellt.
Vágólapra másolva!

Kínán kívül a Huawei eddig csak laptopokat árult, azonban a jelek szerint többek közt néhány európai piacon is megpróbálkozik az asztali számítógépek forgalmazásával. Az első nemzetközileg kapható modellje a MateStation S lesz, az irodai feladatokra szánt gép kifejezetten elegáns házat kapott, ráadásul asztali PC-hez képest kompakt, csak 29 cm magas és 9 cm széles.

Huawei MateStation S Forrás: Huawei

A Windows 10 Home rendszerű PC házában egyéni tervezésű alaplap bújik meg, hatmagos és tizenkét szálas AMD Ryzen 5 4600G processzor hajtja, a videovezérlője pedig integrált Radeon Vega 7. A központi egység mellé 8 GB rendszermemória és 250 GB-os M.2 SSD került, az extrák közül pedig kiemelhető a két USB 3.2 Type-C kapu, továbbá a beépített Bluetooth 5.0 / WiFi ac.

A MateStation S áráról egyelőre nem érkezett információ, és könnyen elképzelhető, hogy más konfigurációkban is kapható lesz. Annyi biztos, hogy az érdeklődők 23,8 hüvelykes és 1920×1080 pixeles Huawei AD80 monitorral egybecsomagolva is megvásárolhatják majd, továbbá kapható lesz hozzá ujjlenyomat-olvasós billentyűzet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!