Mi lesz most az LG mobiljaival?

LG, Wing, Okostelefon, különleges, elforgatható, kijelző
Városnézésnél jól jöhet ez a megoldás.
Vágólapra másolva!
Egyes modellekre érkeznek még szoftverfrissítések.
Vágólapra másolva!

Hétfőn beigazolódtak az elmúlt hetek pletykái, az LG bejelentette a mobilpiacról való kilépését. Ennek oka, hogy az LG Mobile leánycége már hat éve folyamatosan veszteséggel működött, ráadásul nem látszott gyors és egyszerű kiút ebből a helyzetből, így az anyacég legfelsőbb döntéshozói a teljes kapituláció mellett döntöttek, megelégelték a pénz ablakon való kihajítását.

LG Wing Forrás: Origo

A mobilgyártó divízió leállítása a nyáron fejeződik be, azonban az LG egyelőre homályosan fogalmazva azt ígéri, hogy a momentán támogatottnak minősülő készülékeivel rendelkezők kaphatnak még bizonyos frissítéseket: egyes telefonokra elérhetővé válhat az Android 12, továbbá androidos biztonsági javítások érkezése is kilátásban van. A konkrétumok kapcsán későbbre ígér tájékoztatást a gyártó.

A rendszerfrissítések esetleges elmaradásán túlmenően az LG mobiljaival rendelkezők jó eséllyel semmit sem fognak észrevenni a gyártó halálából: a telefonjaik a megszokott módon funkcionálnak majd, meghibásodás esetén a garanciális ügyintézéssel sem lesz probléma, plusz egy ideig a garanciális időn túli javításokhoz is elérhetőek lesznek a pótalkatrészek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!