Két hónapot is csúszhat az Apple iPad Pro kiszállítása

Apple iPad Pro
Vágólapra másolva!
Gond van a mini-LED-kijelzők gyártásával, emiatt pedig két hónapot késhet az iPad Pro tabletek kiszállítása.
Vágólapra másolva!

Nagy figyelmet kapott az utóbbi időben az Apple 12,9 hüvelykes iPad Pro táblagépe, többek között azért, mert ez az első terméke a vállalatnak, ami a régóta pletykált mini-LED-kijelzővel érkezik meg. Az Apple ezt Liquid Retina XDR-nek nevezi, 1 millió:1 kontrasztarányt ígér, 1600 nites maximum fényerővel, True Tone-támogatással és 120 Hz-es képfrissítéssel.

Apple iPad Pro Forrás: apple

A jelentések szerint a különleges panel gyártása azonban nem túl egyszerű, a Bloomberg forrásai szerint nehézségekbe ütköztek. Emiatt aztán késnek majd a kiszállítások, állítólag két hónapot. Emiatt elég nehéz lesz hozzájutni a következő hónapok során ehhez a tablethez. A hagyományos, LED-es háttérvilágítással érkező, 11 hüvelykes iPad Pro esetében nincs fennakadás.

Az Apple legutóbbi pénzügyi jelentéséből arról beszélt, hogy a nagyon magas kereslet ellenére a félvezető-hiány miatt 4 milliárd dolláros bevételkiesésre számít.