Lelassul, túlmelegszik, problémás a billentyűzet, gyorsan lemerül? Előbb-utóbb valószínűleg mindegyik laptoppal be fognak ezek következni, de néhány aprósággal sokat tehetünk azért, hogy később jelentkezzenek a különböző problémák. Igyekszünk adni pár tippet olyan gyakori dolgokkal kapcsolatban, melyeket a hétköznapi tapasztalataink alapján nagyon sokan elkövetnek.

1. Ne használjuk és hagyjuk puha felületen

A laptop legnagyobb előnye az asztali számítógéppel szemben nyilvánvalóan az, hogy hordozható. Ezt természetesen érdemes is kihasználni, hiszen azért van, viszont érdemes odafigyelni arra, hogy hosszabb távon milyen felületen állunk neki pötyögni rajta. Mindenképpen érdemes elkerülni az olyan puha helyeket, ahova a gép belesüppedhet, mind például a takaró, vagy a padlószőnyeg.

Forrás: Origo

A probléma ugyanis, hogy ilyenkor teljesen eltakarjuk a gép alján és oldalain lévő szellőzőnyílásokat. Ezzel először csak túlterheljük a masinában lévő ventilátorokat, amik vadul próbálják pótolni a levegő hiányát a hűtéshez, majd azt követően a processzor, a körülötte lévő elemek, de még az akkumulátor is melegedni kezd. Leégni, kigyulladni nem fog, a modern gépek először lelassulnak, majd ha komoly a helyzet, akkor inkább leállnak, de hosszabb távon a laptop élettartamának semmiképp nem tesz jót.

2. Tartsuk távol az állatokat a laptoptól

Különösen a macskák szeretnek a számítógép közelében tartózkodni, hiszen a gépek (főleg intenzív használatkor) felmelegednek, és a cicáknak kellemes, langyos levegőt fújnak ki magukból. Azonban az állatok szőre behatol mindenhova, leginkább a billentyűzetbe, de hosszabb távon a szellőzőnyílásokon keresztül a belső hűtési rendszerbe.

Forrás: Origo

Egy ideig lehet, hogy nincs is ebből nagy probléma, hanem csak egy-két év után kezd el rakoncátlankodni a billentyűzet, vagy érthetetlen módon lelassulni a gép a szőr által eltömített, gyengén működő hűtés miatt. Lehet persze takarítani a laptopot, leginkább kívülről, belülről azonban a modern masinákat már nagyon nehéz, komoly szakértelem kell a szétszerelésükhöz, és ez sokszor szinte egyáltalán nem valósítható meg otthoni körülmények között.

3. Stabilan fogva hordozzuk

Azóta, hogy az Apple elkezdte teljesen alumíniumból gyártani a hordozható számítógépeit, majd ezt szépen-lassan átvette a legtöbb prémium gyártó, a laptopok tényleg nagyon merevek és masszívak lettek, felemeléskor nem nyöszörögnek, és nem akarnak eltörni, mint a régebbi gépek. Ettől függetlenül azonban, ha minimálisan is, de mégiscsak hajlanak a súlyuk alatt, ha például csak az egyik sarkánál fogva egy kézzel emeljük fel őket, ez pedig nem feltétlenül tesz jót a belső alkatrészeknek.

Forrás: Origo

Ezenkívül érdemes elkerülni azt is, hogy nyitott állapotban a képernyőnél megfogva hordozgassuk. Ismét csak: a modern, főleg a prémium laptopok olyan erős zsanérokkal vannak felszerelve, hogy a gép nem csuklik szét, de hosszabb távon akkor sem használ ez a fajta hurcibálás, de főleg nem a képernyőnek, amelyik aztán nem arra van tervezve, hogy belekapaszkodjunk és a laptop súlyát vigyük. 

4. Kezeljük megfelelően a kábeleket

Ha asztalra téve mindenféle kábelt (egér, billentyűzet, nyomtató, külső monitor, stb.) kell bekötnünk a laptopba, akkor érdemes odafigyelni, hogy egyrészt a kábelek ne tekeredjenek mindenfelé és törjenek meg. Magába a gépbe pedig úgy érdemes bedugni őket, hogy ne feszüljenek semmilyen oldalról, ne erőltessék a laptop csatlakozóját, mert hosszú távon problémák lehetnek belőle. Egyébként léteznek nagyon jópofa megoldások a kábelek menedzselésére:

Forrás: Origo

De nem csak a laptopunk csatlakozói sérülhetnek meg, ha feszül a kábel, vagy ki-be rángatjuk, hanem magára a kábelre is érdemes vigyázni. Laptopokhoz mellékelt kábelek, például a tápkábel a hordozhatóság miatt vékony és sérülékeny, nem érdemes mindenféle asztalon lévő objektumra rátekerni, csak hogy ne legyen útban, mert még egy élesebb sarkú műanyag tárgy is kárt tehet benne. Még magára a tápra sem érdemes feltétlenül rátekerni, hanem ajánlott inkább önmagában összetekerni a kábelt, ahol például eredetileg a dobozában volt.

5. Ne hagyjuk lemerülni az akkumulátort

Ahogy a mobiltelefonok, sőt, gyakorlatilag minden más, akkumulátorral működő modern kütyü esetében, úgy a laptopnál is igaz, hogy sosem érdemes hagyni teljesen lemerülni. Persze, néhány alkalommal biztosan elő fog fordulni, elvégre azért hordozható a gép, de minél kevesebbszer hagyjuk megtörténni, annál hosszabb életű lesz a benne lévő akksi. Ha tehetjük, érdemes legkésőbb 10-15%-os töltöttségnél már rádugni az áramra.

Forrás: Origo

A modern laptopok akkumulátorait már nem lehet túltölteni, így attól nem kell tartani, ha a töltőn hagyjuk a gépet, azonban ritka esetekben előfordulhatnak meghibásodások (például a túltöltést gátló egység meghibásodik). Ha azt tapasztaljuk, hogy a laptop akksija elkezd feldagadni, kidudorodni, azonnal abba kell hagyni a gép használatát, mert nagyon (tűz)veszélyes vége lehet. Ha ki kell cserélni az akksit, mindig érdemes az adott gép gyártójától vásárolni, az olcsónak tűnő utángyártott változatok ugyanis még ennél is veszélyesebbek lehetnek, amellett, hogy valószínűleg töredék ideig sem fog működni velük a laptop az eredetihez képest.