Jövőre érkezhet a Honor összehajtható mobilja

Összehajtható Huawei mobil
Vágólapra másolva!
A szivárgások szerint a Samsung mindkét koncepciójára kínálna majd választ a Honor.
Vágólapra másolva!

A szivárgások szerint 2022-ben már a Honor is belépne a prémium, összehajtható mobilok piacára. Az első készülék neve Magic X vagy Magic Fold lehet majd, a jól értesült források szerint ez valamikor februárban érkezhet majd meg.

Összehajtható Huawei mobil Forrás: cnet

A készülék a Samsung Galaxy Z Fold 3 riválisa lesz, és alapvetően a Huawei Mate X2-re épít majd – a dizájnt a Huawei-től örökölte meg a Honor, amely egy ideje már önálló cég, és visszakapta a Google-támogatást is.

Állítólag 8 hüvelykes AMOLED-kijelző kerül majd belülre, és éppen olyan kialakítást kap az eszköz, mint a fentebb említett, rivális Samsung modell. Azt is beszélik azonban, hogy a Honor a Galaxy Z Flip 3-ra is kínálna majd választ 2022-ben. Addig is pedig december elején debütálhat majd a Honor 60 széria (pedig a Honor 50 csak nemrég jelent meg Európában).