A Sony méregdrága okostelefonja is bekerülhet a karácsonyfák alá

Sony Xperia Pro-I
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy mikor jelenik meg a mobilfotózásra kihegyezett, 1800 eurós Sony Xperia Pro-I.
Vágólapra másolva!

A Sony még októberben mutatta be az Xperia Pro-I okostelefonját, amely inkább fotósoknak szóló technológiai demonstráció, mintsem piachódításra szánt kísérlet. Egyrészt azért, mert a termék ára 1800 euró lesz, másrészt azért, mert az eddigi tesztelők szerint profi fotósok türelmes kezeiben valóban sokat tud az eszköz, de átlagos felhasználásra nem az igazi.

Sony Xperia Pro-I Forrás: Sony

Az 1 hüvelykes, hatalmas szenzorral szerelt készülék ennek ellenére sokakat érdekel. Számukra jó hír, hogy már kiderült: Nagy-Britanniában és Franciaországban december 2-án, Németországban december 7-én válik elérhetővé az Xperia Pro-I. Más piacokról konkrétumok nem igazán vannak, de valószínűleg külsős kereskedőkön keresztül más országokba is eljut majd a különleges mobil, amely így a karácsonyfák alá is bekerülhet.

A hatalmas szenzorra egyébként egy 12 megapixeles, f/2.0-4.0 rekeszértékű, optikailag stabilizált főkamerát építettek. Akad egy 2x-es telefotós egység (12 megapixeles), és egy szintén 12 megapixeles, makróképes ultraszéles kamera. Az előlapra 8 megapixeles egység került,6,5 hüvelykes, 4K-s, 120 Hz-es OLED-kijelző társaságában. A képernyő alá Snapdragon 888 chip, 12 GB RAM, 512 GB tárhely és 4500 mAh-s akku lett építve.