Panaszok jöttek a Windows 11 közelgő frissítésére

microsoft surface laptop se windows 11 se oktatás tanulás notebook
Microsoft Surface Laptop SE
Vágólapra másolva!
Még februárban általános elérhetővé kívánja tenni a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Január végén soron kívüli funkcionális frissítést jelentett be a Windows 11 stabil változatához a Microsoft, a nyilvános tesztelés legutolsó fázisában járó patchet még februárban általánosan elérhetővé kívánja tenni. Apró-cseprő fejlesztések mellett ezzel megkezdődik az androidos appok futtatásának a tesztelése is, bár a témával kapcsolatos részletek még mindig nem világosak.

A kép csak illusztráció Forrás: Microsoft

Sajnos egyes számítógépezők talán nem fognak örülni a frissítésnek, a Betanews beszámolója szerint a nyilvános előzetesét tesztelők között akad olyan, aki folyamatosan magas processzorhasználat miatti túlmelegedésről számolt be, míg más nyomtatni nem tudott a telepítése után.

Egyelőre nem tisztázott, hogy aránylag egyedinek mondható esetekről van-e szó, szélesebb felhasználói kör számíthat-e problémákra a frissítés telepítése után. Az aggódó számítógépezők jobban teszik, ha nem erőltetik majd aktívan a patch installációját, a megjelenése utáni napokban talán már lesz értékelhető információ a hibáinak súlyosságáról.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!