Napokon belül bemutatkozhat az új iPhone SE

apple iphone se 2020
Apple iPhone SE (2020)
Vágólapra másolva!
Kezd hiány lenni a nagyobb forgalmú boltokban a 2020-as évjáratú modellből.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi információk alapján az Apple várhatóan március 8-án bejelentheti az iPhone SE harmadik generációs változatát, a termék potenciálisan iPhone SE+ 5G néven láthatja meg a napvilágot. Az elemzők megosztottak a várható árát illetően, a többségük szerint a 2020-as előző modellhez hasonlóan 399 dollárba kerül majd, bár egyesek nem tartják teljesen kizártnak a 299 dollárt sem.

Apple iPhone SE (2020) Forrás: Apple

Hamarosan fény derül az igazságra, az iMore által elvégezett kutatás alapján a forgalmasabb brit, egyesült államokbeli és kanadai kereskedésekben is kezd hiánycikké válni a jelenlegi iPhone SE. A fokozódó készlethiány ezúttal nem gyártási nehézségekre vezethető vissza, a boltok a következő modell megjelenése előtt próbálják eltüntetni a meglévő modellből rendelkezésre álló készleteiket.

Az új iPhone SE megjelenés tekintetében maradhat a jelenlegi iPhone 8-as vonalnál, ám a hírek szerint ugyanazt az Apple A15 Bionic rendszerlapkát használja majd, mint az iPhone 13 mobilcsalád. Ez nem csak jobb teljesítményt, de 5G-támogatást is hoz elődben dolgozó A13 Bionichoz képest.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!