Hamarosan forradalmi chipekkel támad az Apple

apple ipad 10 tablet táblagép
Az iPad 10 is búcsút intett a Lightning csatlakozónak
Vágólapra másolva!
A TSMC már a jövő héten elindítja az Apple számára a 3 nm-es chipek gyártását.
Vágólapra másolva!

A Digitimes jelentése szerint a TSMC készen áll rá, hogy a Fab 18-as üzemében elindítsa a 3 nm-es chipek gyártását. Értelemszerűen az egyik legnagyobb ügyfelét, az Apple-t szolgálja majd ki elsőként, vagyis az Apple juthat elsőként ilyen 3 nm-es lapkákhoz.

Az iPad 10 is búcsút intett a Lightning csatlakozónak Forrás: Apple

Az Apple a 2023-as, következő-generációs eszközeit szereli majd fel ezekkel a chipekkel, vagyis a konkrét bejelentéseket nem mostanában teszik meg. A TSMC azonban a napokban vázolhatja a 3 nm-es chipgyártás elindítását és annak kiterjesztését.

Az Apple az új M2 Pro chipet is erre a 3 nm-es technológiára építi a jelentések szerint, a lapka pedig bekerülhet az új MacBook 14 és 16, Mac Studio és Mac mini modellekbe. Az A17 Bionic és az M3 szintén 3 nm-es lesz.