Évekig divat maradhat az Apple dinamikus szigete

Apple, iPhone, 14 Pro Max, teszt
A Dynaminc Island információs felület az egyik nagy újdonság.
Vágólapra másolva!
Kijelző alá rejtett Face ID-t szeretett volna az Apple, a jelentések szerint ez akadályokba ütközött, így egyelőre marad a dinamikus sziget az iPhone-okon.
Vágólapra másolva!

Ross Young, a DSCC vezérigazgatója korábban is pontosan jósolt meg kijelzőkkel kapcsolatos kérdéseket, ami az új Apple iPhone mobilokat illeti. Azt is állította már például, hogy a normál, vagyis az iPhone 15 és iPhone 15 Plus modellekre is elhozza a dinamikus szigetet idén az Apple.

A Dynaminc Island információs felület az egyik nagy újdonság. Forrás: Origo

A legutóbbi jelentése szerint továbbra is ez a terv, azonban a Pro modelleknél nem sikerül majd idén bevezetni a kijelző alá rejtett Face ID-t, ami a dinamikus szigetet száműzve, zavartalan képernyőt eredményezett volna (vagy maximum a szelfikamera rontotta volna az összképet).

A fejlesztések ugyanis akadályokba ütköztek, így egy ideig minden modellen velünk marad a dinamikus sziget. A rejtett Face ID állítólag minimum egy évet késik. Az összes előlapi kamera és szenzor elrejtése pedig állítólag még 2026-ban sem jön majd össze.