A legnagyobb mobilgyártóvá válhat az Apple

apple iphone 12 pro okostelefon mobilozás
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Ilyen még nem történt, reális esélye van a Samsung trónjának időleges elhódítására.
Vágólapra másolva!

A globális gazdasági nehézségek miatt tavaly és idén is folyamatosan esett az eladott okostelefonok száma, ám a piacelemzők újabban már óvatosan bizakodóak, elképzelhetőnek tartják a helyzet közeljövőben történő stabilizálódását, majd az értékesítések felszálló pályára állását.

Befagyhat a pokol, globálisan már emberemlékezet óta a Samsung a piacvezető mobilgyártó Forrás: Malte Helmhold / Unsplash

Az előállt helyzet érdekessége, hogy az eladások csökkenése csak az androidos világot érintette, a számottevően fizetőképesebb vásárlói közönséggel rendelkező Apple remekül tartotta magát. A cég ügyei kapcsán jól tájékozott Ming-Chi Kuo piacelemző most felvetette, hogy ennek számottevő jelképes következménye lehet, a világszerte eladott készülékek száma alapján az Apple idén és jövőre is átveheti a Samsungtól a piacvezető pozíciót.

Kontextusként az idei második negyedévben a Samsung piaci részesedése 21%, míg az Apple-é 17% volt, a vállalatok már régóta egy ligában játszik az eladott készülékek számában. Kuo szerint az első hely megszerzéséhez idén olyan 220-225 millió iPhone-t kell eladnia az Apple-nek, ami a növekedési trendjeit figyelembe véve nem tűnik lehetetlennek, miközben az Samsung idén már csak 220 millió eladott készülékkel számol.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!