Sok iPhone 15 készül majd Indiában

iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max
Vágólapra másolva!
Indiában is megkezdte már az iPhone 15 mobilok gyártását az Apple. Egyre jobban támaszkodik ilyen téren az országra a vállalat.
Vágólapra másolva!

Jól értesült iparági források szerint a Foxconn már Indiában is beindította az Apple iPhone 15 mobilok gyártását. Erre néhány héttel azután került sor, hogy Kínában megkezdték az új almás mobilok összeszerelését.

iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max Forrás: CNET

Tavaly még több hónapos különbség volt a kínai és az indiai gyártás startja között, de idén az Apple már igyekszik felzárkóztatni az indiai gyártóüzemeket. Ez nem véletlen: csökkentenék a Kínával szembeni függőséget, és egyre több eszközt gyártanának Indiában. Már az iPhone 14 modellek 7 százaléka is Indiában készült, az új szériánál az arány még magasabb lesz.

Persze az átállás hosszú időt vesz igénybe, Kínától pedig még mindig függenek ezek a gyárak, bizonyos hardverek importja miatt. Az Apple mindenesetre már jó ideje elindított az ellátási lánc átalakítását, több lábra állítását. A Pegatron és a Wistron, az Apple további összeszerelői állítólag eladták az indiai gyáraikat a Tata Groupnak, amely hamarosan szintén beindítja az iPhone 15 modellek termelését.