Heteken belül debütálhat a Nintendo Switch 2

nintendo switch gamer gaming játékos videojáték kézikonzol játékkonzol
Fotó: Alvaro Reyes / Unsplash
Vágólapra másolva!
További remek hírekre is számíthatnak a kézikonzolra vágyók.
Vágólapra másolva!

Nem kell már sokat várni a hetedik születésnapjának betöltése előtt már 140 milliós eladásnál járó Nintendo Switch kézikonzol utódjára. A korábban számos hitelesnek bizonyult pletykával előrukkolt Universo Nintendo forrásai azt állítják, hogy a héten megrendezésre kerülő Nintendo Direct eseményen a japán vállalat bejelenti a Switch 2 debütálásának dátumát, a kézikonzol tényleges leleplezése márciusban történhet meg.

Ezen túlmenően a kiadvány forrásai a korábbi pletykákat megerősítve azt állítják, hogy a Nintendo Switch 2 visszafelé kompatibilis lesz az elődjére készült játékokkal, függetlenül attól, hogy digitális vagy fizikai formában vásárolták meg az ügyfelek. Ráadásul szebbek és simábban futók lehetnek majd az új konzolon, a fejlesztőik olyan frissítéseket tehetnek elérhetővé hozzájuk, amelyeknek köszönhetően kiaknázhatják az új és sokkal erősebb hardverében lapuló lehetőségeket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!