Európában is kapható lesz az Apple milliós csodaszemüvege

Vágólapra másolva!
Magyarországra viszont sajnos még mindig nem érkezik meg. Viszont drámaian javul a Mac számítógépekkel való használhatósága.
Vágólapra másolva!

Erőteljesen bővülni fog a következő hetekben az Apple Vision Pro kiterjesztett- és virtuális valóságos headset elérhetősége, hamarosan már nem csak az Egyesült Államokban lesz kapható a rendkívüli 3500 dolláros ára miatt erősen rétegterméknek mondható eszköz.

Az Apple két körben fogja új piacokra bevezetni a headsetet, elsőként Hongkong, Japán, Kína, továbbá Szingapúr kapnak belőle. Az előrendelés június 13-án indul majd ezekben az országokban, míg az általános elérhetővé válás június 28-án esedékes.

A magyar érdeklődők számára érdekesebb második körös országokat Ausztrália, az Egyesült Királyság, Franciaország, Kanada, továbbá Németország jelentik, ezekben június 28-án kezdődik majd az előrendelési időszak, a tényleges piacra dobás pedig július 12-ére van tervezve.

A headset eurósított árára még nem derült fény.

Az Apple szerint a Vision Pro headsethez már kétezernél is több alkalmazás érhető el, az ősszel pedig érkezik hozzá a VisionOS 2 operációs rendszer is. Ennek az egyik legérdekesebb újítása, hogy a Mac számítógépek kijelzőjének képét a headsetre átküldve a felhasználók normál, széles, továbbá ultraszéles virtuális kijelzők közül is választhatnak, továbbá lapos és hajlított kijelzőt is szimulálhatnak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!