Vágólapra másolva!
A világ legrangosabb hangversenyzenekarai között számon tartott Bécsi Filharmonikusok több évtizeddel első magyarországi fellépésüket követően szombaton adnak koncertet a Budapest Kongresszusi Központban.
Vágólapra másolva!

A hangverseny első részében Wolfgang Amadeus Mozart Esz-dúr szimfóniája, valamint magyarországi ősbemutatóként a zenekart vezénylő Sir André Previn Diversions című zenekari műve hangzik el. Az est második felében Johannes Brahms 4., e-moll szimfóniája csendül fel a Bécsi Filharmonikusok tolmácsolásában.

A több mint másfél évszázados múltra visszatekintő zenekar élén egykoron olyan világhírű zeneművészek, dirigensek álltak, mint például Gustav Mahler, Wilhelm Furtwängler és Clemens Kraus. A zenekar 1933 óta vendég dirigensekkel dolgozik, felléptek többek között Arturo Toscaninivel, Otto Klempererrel, Ormándy Györggyel, Solti Györggyel, Leonard Bernsteinnel, Cluadio Abbadóval, Lorin Maazellel és Zubin Mehtával is. Jelenlegi dirigensük, André Previn, az Egyesült Államok egyik legismertebb és legsokoldalúbb muzsikusa, 1929-ben, Berlinben született. Komponált zenekari műveket, kamaradarabokat, filmzenét, valamint operát, de koncert- és dzsessz-zongoristaként is tevékenykedett. II. Erzsébet 1996-ban lovagi címet adományozott neki.

(MTI)

Ajánló: