Bezárással büntettek egy orosz tévét Minszkben

Vágólapra másolva!
A fehérorosz hatóságok bezárták az orosz NTV televízió minszki tudósítói irodáját. A döntés indoka, hogy az NTV munkatársa interjút készített egy rendszerbíráló belorusz ellenzékivel.
Vágólapra másolva!

A minszki hatalom július 8-án hivatalosan is felfüggesztette az orosz NTV helyi irodájának munkáját, bár az ott dolgozó tudósítót már a múlt hónapban kiutasították. A fehérorosz külügyminisztérium szóvivője szerint azért döntöttek az orosz csatorna minszki lerakatának bezárásáról, mert az NTV "hamis információkat közölt" Belorusziáról.

Az NTV bemutatta minszki tudósítójának azt a riportját, amely Vaszil Bikov híres szovjet-fehérorosz író, ellenzéki személyiség, Alekszandr Lukasenko elnök gyakori bírálójának temetése kapcsán készült. E riport részeként közölte az orosz televízió a kritizált interjút, amelyet Sztanyiszlav Suskevics fehérorosz ellenzékivel készített a minszki tudósító. Azt is kifogásolták a fehérorosz fővárosban, hogy a tudósító megállapította a riportban: a hatóságok ellenzéki megmozdulásként kezelték a neves író temetését.

A hetvenkilenc éves korában, június 23-án elhunyt író folytonosan bírálta Lukasenko diktatorikusnak tartott rendszerét, ám a hatóságok, amelyek keményen léptek fel más ellenzékiek ellen, a volt Szovjetunió egész területén népszerű írót nem zaklatták.

Korábban már kiutasították Fehéroroszországból az NTV egy másik tudósítóját is, és hasonló sorsra jutott az ORT orosz közszolgálati televízió munkatársa is. Fehérorosz médiumokat is többször megbüntetett már a helyi hatóság. Májusban a Belorusszkaja Gyelovaja Gazeta című, vezető ellenzéki újság működési jogát függesztették fel, mert olyan cikkeket közölt, amelyek "sértették az államfő becsületét és méltóságát".

A fehéroroszországi vezetés magatartását nyugati politikusok rendszeresen bírálják, a Minszket bírálói többek között az ellenzékkel szembeni erőszakos fellépéssel és a sajtószabadság korlátozásával vádolják.