Újabb Riporter kerestetik az MTV-n

Újra indul a Riporter kerestetik című műsor a Magyar Televízióban. Az augusztus végétől karácsonyig tartó vetélkedősorozatot a Nap-kelte stábja készíti. A keddi, a csütörtöki és a szombati adásokat Baló György, míg a  vasárnapi részeket - azaz az ismert közéleti személyiségek játékos viadalát - Friderikusz Sándor vezeti.

"Nem volt még olyan verseny, amely ne tett volna ismertté egy-két tehetséget" - nyilatkozta Gyárfás Tamás producer az MTI-nek, utalva arra, hogy a stáb negyedszer rendez ilyen vetélkedőt, emellett kétszer Sportriporter kerestetik-et is hirdetett. Gyárfás közlése szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége a múlt hét csütörtökön hagyta jóvá a műsorról az MTV elnökével, Ragáts Imrével kötött szerződést.

Az először augusztus utolsó napján jelentkező vetélkedőt hetente négyszer követhetik figyelemmel a nézők. A keddi, a csütörtöki és a szombati adásokat Baló György, míg a  vasárnapi részeket - azaz az ismert közéleti személyiségek játékos viadalát - Friderikusz Sándor vezeti.

Az első 14 héten az előzetes rostán kiválogatott hatvan induló teszi próbára tudását és rátermettségét reggel kilenc és tíz óra között, azaz a Nap-kelte című műsor után, míg az utolsó nyolc adásban a hat legjobb játékos mérkőzik meg egymással a kora esti órákban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK