Alig takaró bodyban mutatta meg tökéletes testét Szőke Rebeka - videó

Szőke Rebeka
Vágólapra másolva!
A Miss Influencer Hungary tavalyi nyertese ismét felforrósította a hangulatot: egy szál bodyban pózolt a motoron.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban az Origo már beszámolt, Szorcsik Viki szervező- és celebtársaival a magyar közösségi média királynőjét keresték, meg is lett Szőke Rebeka személyében. A Miss Influencer Hungary tavalyi nyertese 5 millió forintot és egy luxusutazást nyert Dubajba. Több celeb is megmérettette magát a versenyen, például Opitz Barbi, Fazekas Vivien, Szarvas Andi, és Gáspár Virág. A zsűri tagja volt többek között Rubint Réka, a nemrég házasodott Vasvári Vivien és Csuti is. A második helyezett Szarvas Andi lett, Jerkovics Bogi pedig a harmadik.

"Próbálom összeszedni magam! Válaszolni fogok mindenkinek, csak most megyünk ünnepelni" - írta még korábban Szőke Rebeka közösségi oldalán, amelyről az derül ki, hogy a fiatal lány sportosságával, tudatos gondolkodásával nyerte el a zsűri tetszését.

A 25 éves lány soha nem titkolta, hogy mennyire büszke izmos, vékony alakára, ugyanis gyakran mutogatja magát a közösségi oldalakon bikiniben, szűk ruhákban vagy épp a formás fenekét teszi a kirakatba.

Szőke Rebeka nemrég egy igencsak forró videót osztott meg az Instagram-oldalán: a fiatal lány egy kivágott bodyban szexizik egy motoron, a felsőrészből pedig majd kiesnek a hatalmas mellei. Tökéletes testéből nem sokat takar az öltözéke, ugyanis szinte mindene kilátszik, amiért majd megőrülnek a férfiak.

Pikáns képek is készültek róla

Az Origo nemrég összeállított egy galériát, melyben Szőke Rebeka legszexibb bikinis képeit lehet megtekinteni. Eszméletlen jó csajnak" tartják őt a férfiak, Rebeka pedig nem szégyenlős, bármikor képes megválni a ruháitól. 

A róla készült galériát itt tudja megtekinteni.

Idén is lesz Miss Influenszer Hungary

Idén is megtartják a Miss Influencer Hungary nevű szépségversenyt, amelyen az ország legszebb tartalomgyártóját, influenszerét keresi a zsűri. A versenyre nemcsak rengeteg követővel rendelkező influenszerek jelentkeztek, de olyanok is, akiket már a TV2 képernyőjéről is ismerhetnek a nézők.

A Miss Influencer Hungary címre pályázik például a Házasság első látásra két szereplője, Dávid Petra és Horváth Enikő.

Az idei versenyzők között feltűnt a Nagy Ő szereplője, Kozelkin Natália is, aki Jákob Zoltánnál a második helyig jutott – ki tudja, a szépségversenyben meddig menetel.