Halálos történetbe keveredik Elton John

Vágólapra másolva!
A brit énekes vállalta, hogy zenés szappanoperát készít az amerikai tévénézők számára. A történetben sok krimi és szerelem, valamint daloló szereplők lesznek.
Vágólapra másolva!

Elton John slágercsokra lesz a Fox TV-hez tartozó Net csatorna új sorozatának fő eleme. A dalszerző, zenész, énekes és az amerikai adó közötti szerződés szerint a brit sztár korábbi dalai mellett a szériához komponált új anyagokkal is segíti a munkát, amelyet régi szövegírójával, Bernie Taupinnel közösen vesznek részt.

A Net televízió új, zenés, "szappanoperaszerű" sorozatában a tervek szerint egy rejtélyes gyilkosság után folyik majd a nyomozás, közben pedig "grandiózus" szerelmek szövődnek, így a Rhapsody című alkotás egyszerre lesz musical, teleregény, krimi és romantikus sorozat - írta az Ananova.

Elton John-linekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/kultura,_muveszet,_tarsadalom/muveszet/zene/mufajok/pop,_rock/pop,_rock_eloadok/kulfoldi_enekesek/Elton_John/

"Elton és Bernie életműve az egyik legismertebb a könyűzene történetében" - mondta Shaun Cassidy producer, aki szerint az új tévéshow a BBC-n futó Singing Detective and Moulin Rouge (Éneklő detektív és Moulin Rouge) című sorozathoz lesz hasonló. "Ez egy szappanopera lesz, amelybe az operán van a hangsúly" - mondta Cassidy.