Veronika a Megasztárba küldi húgát

Vágólapra másolva!
A TV2 zenei tehetségkutatójának győztese szeptemberben jelenteti meg a győzelméért járó első lemezét, remélt karrierje során pedig Cserháti Zsuzsa szövegírójával és Presser Gáborral dolgozna szívesen együtt. Szerződése azonban még nincs - sem neki, sem Oláh Ibolyának.
Vágólapra másolva!

Presser Gáborral és a Cserháti Zsuzsának dalokat író László Attilával szeretne dolgozni Tóth Veronika, a Megasztár első sorozatának győztese, aki azonban elmondta, elképzeléseiről még nem beszélt velük.

"Nagyon imádom Cserháti Zsuzsa hangját és stílusát, nagyon-nagyon szívesen énekelném a dalait" - nyilatkozta a tévés verseny győztese, aki azt is elmondta, nem szeretné, ha dalainak stílusát túlzottan befolyásolná, hogy túl szoros összefüggésbe hozzák az énekesnővel.

Tóth Veronika elmondta, a tervek szerint szeptemberben jelenik meg az első helyezetnek ígért lemeze, de szerződése még nincs, igaz, sokan megkeresik ezügyben. Oláh Ibolya, a Megasztár második helyezettje pedig azt mondta, ő még szerződésajánlatokról sem tud, és azt sem tudja, kivel dolgozna együtt, mert "nem nagyon ismeri a zenei szakmában az embereket". "Majd, gondolom, megkeres az ember, akinek tervei vannak velem" - mondta Ibolya, aki jövőjével kapcsolatban elmondta még, hogy a zenei karrier mellett nem akar továbbtanulni. "Dehogy tanulok tovább, ahhoz érettségi kell. Én nem tanultam, mindig az iskola mellé jártam" - nyilatkozta a Megasztár döntőse.

Társa, Tóth Veronika számára is a zenélés a legfontosabb, de a gimnáziumot nem akarja abbahagyni. "A zenélés az első, de ez is fontos" - mondta a tanulásról a Megasztár tapolcai befutója, aki Budapestre szeretne költözni, ezért szeptembertől már valamelyik helyi középiskolában kezdené a harmadik osztályt. A TV2-s tehetségkutató felfedezettje, aki tanulása költségeit énektudásával akarja fedezni, később dzsessz-éneklést tanulna a konzervatóriumban.

Tóth Veronika emellett reméli, hogy kapcsolata a Megasztár-ral húgán keresztül is megmarad, akit arra biztat, hogy induljon a műsor következő sorozatában, amelyre már lehet jelentkezni.

Az [origo] olvasói április 13-án, kedden 15 órától a Társalgó című rovatban élőben kérdezhetik a Megasztár-győztes Tóth Veronikát és döntős társát, Oláh Ibolyát!